FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – (1János 3,22)

„És akármit kérjünk, megnyerjük tőle, mert megtartjuk az ő parancsolatait, és azokat cselekesszük, amik kedvesek előtte” (1János 3,22)

Minden megkapunk Krisztustól, amit imádságainkban kérünk? Nyilván csak azokat, amelyek az Ő akaratával megegyeznek. Azokat is az Úr csak feltétellel adja, ez a feltétel pedig nem mást, mint hogy az Ő akaratát tegyük. Az emberben ott van az a vágy, hogy az Úr azonnal hallgassa meg azt amiért Ő hozzá jön imádságban. Sőt, sokszor el is várjuk azt, hogy az Úr hallgasson meg, mert úgy gondoljuk, hogy ez az Ő kötelessége. Nagy tévedésben vagyunk. Istent nem kötelez semmi és senki. Igen, Isten meg akar hallgatni, de úgy élünk-e, hogy Isten meghallgathat? Azt mondja János apostol, megnyerjük azokat, amikor Istentől kérünk, mivel megtartjuk az Ő parancsolatait. A kérdés most az, hogy te engedelmes gyermeke vagy Istennek? Ha igen, akkor nyugodtan hozhatod Isten elé kéréseidet, mert Ő meghallgat téged akarata szerint. Ha azonban nem igen törődsz Isten akaratával, hogy azt az életedben alkalmazd, akkor ne is várd, hogy az Úr meghallgassa a kéréseidet, amelyet Hozzá intézel. Élj úgy ma is, hogy Isten meghallgathasson téged!

Total Page Visits: 1036 - Today Page Visits: 1