FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – (Ezékiel 17,24)

„És megismeri a mező minden fája, hogy én, az Úr tettem a magas fát alacsonnyá, az alacsony fát magassá; megszáraztottam a zöldelő fát, és zölddé tettem az asszú fát. Én, az Úr szólottam és megcselekedtem” (Ezékiel 17,24)

Isten a végtelen kegyelme során úgy döntött, hogy a sok nemzet közül kiválasztja magának a zsidó nemzetet. Az előző részben elmondja a prófétán keresztül azt, hogy képletesen miként is történt a zsidó nép megmentése és kiemelése a többi nép közül. Nem mondható el az, hogy a zsidók erős és hadakozó nép lett volna. Nem hatalmas népről beszélünk, hanem egy kis nemzetről. Isten azonban éppen abban gyönyörködik, hogy az elesettet, szegényt és nyomorultat felemelje. A zsidó népből Izrael lett, de ami még fontosabb Isten népe. Az Úr emelte fel őket, az Úr hadakozott értük, és Ő gondoskodott róluk. Az idők elteltével azonban, a nép sok esetben hűtlenné váltak az Úrral szemben. A sok figyelmeztetés ellenére sem tértek meg, ezért jött az Isteni ítélet. Megalázta a népét, más népekkel, akik nem voltak Isten népe. Világos az üzenet: Isten az, aki fel tud magasztalni, de meg is tud alázni. Isten a végtelen szeretetéből könyörült rajtad. Gyermekévé fogadott és mennyei polgárságot adott már itt a földön. A teremtő Istent Atyádnak nevezheted és bátran jöhetsz Hozzá bármilyen problémáddal. Isten felmagasztalt téged. Azonban ahogy Isten felmagasztal, úgy meg is aláz, ha netalán úgy gondolod magadban, hogy a saját utadat járod. Élj úgy, hogy az Úr felmagasztalhasson és áldásaival halmozhasson el naponként!