Az origoni Springfield egyik helyi iskolalapját böngészve a következő cikken akadt meg a szemem. Olvasás közben, hirtelen rádöbbentem, hogy egy olyan példázat áll előttem, amely jól jellemzi a mai keresztyén otthonokban és Krisztus testében jelenlévő feszültségeket.

„Egyszer volt, hol nem volt, amikor az erdei állatok összeültek azért, hogy valami jelentős megoldást találjanak ki az új világ problémáira. Ezért, feltalálták és megszervezték az iskolát.
Bevezették a futás, mászás, úszás és repülés tantárgyait a tanmenetbe. Annak érdekében, hogy könnyebben megszervezzék a tanmenetet, úgy döntöttek, hogy mindegyik erdei állat fel kell vegye az összes tantárgyat.
A kacsa kitűnő volt az úszásban; sőt, sokkal jobb volt abban, mint maga a tanár, aki tanította az úszást. A repülésben azonban, épphogy átmenő jegyet kapott, a futásban pedig nagyon gyenge volt. Ezért félre kellett tegye az úszást, és iskola után a futást kellett gyakorolja. A következménye ennek az lett, hogy a lábain levő bőr és szövet megroncsolódott és az úszásban is csak átlagossá vált. Mivel az átlagos jegyet elég jónak tartották ezért, senki sem aggódott érte – kivéve saját magát, a kacsát.
A nyuszi a futásban kimagaslott eleinte az osztálytársai közül, de idegrángás alakult ki a lábizmaiban a sok úszás miatt.      
A mókus kitűnő volt a mászásban, azonban állandóan frusztrált volt amiatt, hogy a repülés órán a tanár azt akarta, hogy a földről próbáljon felrepülni, ahelyett, hogy a fáról lefele próbálta volna a repülést. A sok próbálkozástól görcsöt kapott, ezért közepest kapott a mászásra és éppen csak elégségest a repülésre.
A sas problémás tanuló volt, akit sokszor kell fenyíteni a nonkonformista (aki nem alkalmazkodik a rendhez) viselkedése miatt. A mászás tantárgyában mindenkit megvert, hiszen egy kettőre felért a fa tetejére, csak azt kérte, hogy engedjék meg azt, hogy a saját módszere szerint tegye…”

A morális üzenete e történetnek egyszerű – minden teremtett lénynek megvan a saját képessége, amelyben természetes módon a legjobb, egészen addig, amíg nem várnak vagy nem erőltetik valami olyanba, ami nem illik hozzá. Amikor ez történik, megjelenik a frusztráció, csüggedés és olykor önvád is, amelyből fakad a megtorpanás és a vereség is. A kacsa az kacsa – és csak kacsa. Az úszás képességére lett teremtve, és nem a futásra vagy repülésre, és biztosan nem a mászásra. A mókus az mókus – és csak mókus. Kimozdítva a mászás erősségéből, elvárva azt, hogy inkább úszon és repüljön nagy butaság. A sasok a levegő urai és nem a futóversenyéi. A futóversenyt minden alkalommal a nyúl nyerné meg, hacsak a sas nem gondolja azt, hogy az jó lenne vacsorának.

Ami igaz az erdő teremtményeire, az igaz a családban élő keresztyének számára is; egy tető alatt élnek a családok is, mint ahogy egy nagy családban élnek a keresztyének is, ugyanazon tető alatt. Isten nem teremtett egyformának. Nem is volt szándékában. Ő tervezte meg a különbségeket, egyedi képességeket és a test sokszínűségét. Annak érdekében, hogy ezt megértsük, az Úr többször szólt erről az Ő testamentumában. Kérlek szánj időt arra, hogy a következőkben elolvasd az 1Koronthus 12. rész mind a 31. versét lassan és ha kell hangosan.

Foglaljuk össze a benne található meggyőző igazságokat:

• Isten az Ő nagy családjába helyezett téged, azzal a sokszínű képességekkel, amelyek téged egyedivé tesznek.
• A benned levő sokszínű képesség Isten előtt igen kedvesek. Senki nincs olyan, mint te. Ez neked is örömre adhat okot.
• Amikor a képességeidet használod a saját helyeden, egyre kiválóbb leszel abban, és a Test javát szolgálod, amely után kellemes megelégedettség tölthet el téged is.
• Amikor mások is használják a saját képességeiket, akkor a Testet jellemezni foglya egyenlőség, egység és egészség. Ha azonban megpróbálod az Isten adta képességeidet másokkal összehasonlítani… vagy magadra és másokra ráerőltetni, olyan dolgokat, amelyek a te vagy mások képességét meghaladják, akkor hanyatlás, csalódottság és sokszor a teljes bukás is várható.

Ha Isten téged „kacsának” teremtett – akkor te „kacsa” vagy. Úszál úgy, mint akinek az élete múlik rajta, és ne engedd, hogy ettől eltérítsen az, ha a lábad megremegne a futástól és a kezed a szárnyalástól. Továbbá, ha egy „sasnak” teremtett téged Isten, akkor ne várd el a
mókustól azt, hogy tökéletesen lebegjen az égen és a nyúltól sem azt, hogy olyan fészket rakjon, mint amilyent te tudsz.
A saját tapasztalatomat hadd osszam meg ezen a helyen – azt a csapdát, amelybe bele este több ével ezelőtt. Több csodálatos nagy gyülekezet és szeminárium elvárásaival találkoztam. A szemináriumban (éppen úgy, mint a többi társaim) megpróbáltam a nagyokhoz hasonlóvá válni. Tudjátok miről beszélek – hogy úgy beszéljek, vagy öltözzek, mint ők. Tíz éves lelkipásztori szolgálatomban – én a „nyúl” – azon igyekeztem, hogy úgy úszak, mint egy kacsa vagy úgy repüljek, mint egy sas. Egy frusztrált és megosztott személy lettem – mint a Dániel próféta könyvének 2. részében található furcsa alak. Az agyaglábaim lassan görcsbe rándultak alattam. Szörnyű volt! A legrosszabb azonban az volt ebben, hogy az az eredetiségem, amivel Isten teremtett, a hamis rám erőltetett feladatok miatt, felőrlődött. Egy nap a belém látó és gondoskodó feleségem ezt kérdezte tőlem: „Miért nem adod egyszerűen csak magad? Miért akarsz másokhoz hasonlóvá válni? Kedves barátaim, ez a „nyúl” abba hagyta az úszó és repülő leckéket, és abbahagyta a fára mászást. A természetesség, amellyel Isten teremtett megújított.        

Nyugodj meg! Használd a saját képességeid. A saját stílusod. Értékeld a családod és a közösséged tagjait azért, akik ők Krisztusban, még akkor is, ha a kinézetük vagy a stílusuk eltérnek a tiedtől. A nyulak nem repülnek. A sasok nem úsznak. A kacsák viccesek, ha mászni próbálnak. A mókusoknak nincs tolla.

Áll meg az összehasonlítgatásból! Örülj egyszerűen annak, aki vagy te az Úrban!

(Growing strong in the Season of Life – Charles R. Swindoll)