FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – (Zsidók 11,6).

„Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik” (Zsidók 11,6).
Hit a kétségbeesett napokra. A Bibliában sok ilyen esetről olvashatunk. Énekek íródtak az ilyen napokról, próféciák utaltak ilyen helyzetekre. A kétségbeesett napok lépcsőfokok a világosság útján. Lehetőségek amelyben Isten megmutathatja szeretetét és hatalmát, míg az ember számára nagyszerű alkalmak a tanulásra.
A 107 Zsoltár több történetre is utal amelyben Istennek lehetősége volt bemutatni szabadító hatalmát. Az erejük vége jelentette Isten erejének a megnyilvánulási lehetőségét az életükben. Olvasd csak el újból a Vörös-tengernél történt Isteni szabadítást, vagy a Jordán vízében történt csodát. Nézd csak meg Istennek emberei miként élték át életükben a szabadítást és Isten erősítését. Figyeld meg Jézus Krisztust a Gecsemáné kertben, aki előtt a legnagyobb kihívás állt, de miként erősített Őt az Isteni gondviselés. Olvasd el azt, hogy az első és korai gyülekezetek miken mentek keresztül, és miként tapasztalták meg Isten védelmét. Vesd hiteted Istenben és meglátod szabadítását az életedben!
Imádkozzunk ma a következő személyekért: Balogh Erzsébet, Balogh Gyöngyi Klára, Balogh József, Balogh Enikő, Balogh Éva.
A képen a következők lehetnek: , szöveg, amely így szól: „Csendes Percek”

FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – (1Mózes 32, 9, 11).

„És monda Jákób: Óh én atyámnak Ábrahámnak Istene, és én atyámnak Izsáknak Istene, Jehova! ki azt mondád nékem: Térj vissza hazádba, a te rokonságod közé, s jól tészek veled…Szabadíts meg, kérlek…” (1Mózes 32, 9, 11).
Ebben az imádságban sok olyan igazság van, amelyeket mi is alkalmazhatunk az életünkben. Olyan imádsága ez Jákóbnak, amely számunkra is követendő példa lehet, amikor a lelkünk éppen szorongatott helyzetben van. Többek között fontos megfigyelnünk azt, hogy Jákób Isten ígéretére tekint: „ki azt mondád nékem”. Ebben a részben kétszer is használja ez a kifejezést a 9 és 12 versekben egyaránt. Jákób olyannak ismerte meg Istent, mint Aki soha nem hazudik és mint aki mindig megtartja az ígéreteit. Az Úr mindig azt teszi amit mond. Nála nincs olyan hogy egyet mond és mást cselekszik. Tehát az Ő ígéretei nem mocsaras talaj, amely bizonytalan az ember számára, hanem erős kőszikla amelyre nyugodtan ráállhatunk. Egyben olyan kulcsot ad a kezünkben, amely által szabad menetelünk van Isten mennyei kincstárába, amely lelkünket gazdagíthatja ezekben a napokban is.
Imádkozzunk most a következő személyekért (a következő napokban egymásért, név szerint is fogunk imádkozni. Ha valakinek imatémája van, amiért szeretné, hogy imádkozzunk, kérem írjam meg nekem) – Antal István, Balla Sándor, Balla Mária, Balla Nándor, Balla Roland, Balla Vilmos, Balla Zsuzsa, Balla Helga.
A képen a következők lehetnek: , szöveg, amely így szól: „Csendes Percek”

FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – (1Krón 26,27)

Amelyet a hadban való zsákmányból szenteltek vala az Úr házának építésére (1Krón 26,27)
Az igazi erő a föld mélyében található, a szénbányákban amelyek hatalmas erdő tűzek által alakultak már az ókorban. Ehhez hasonlóan található az a lelki erő, amely ott van benned, amely a fájdalmak közepette mintha mégis hiányozna bennünk.
Egy nap meg fogjuk találni azt a zsákmányt amelyet a megpróbáltatásokból nyerünk, amelyek felkészítenek minket arra, hogy a zarándok úton haladjunk a Király városába érve.
Soha ne felejtsd el azt, hogy a mások megsegítésének forrása, a megpróbáltatásaid győzelme. A siránkozó, morgolódó magatartás soha nem hozott áldást senkinek.
Pál apostol nem gyászos hangulattal élte a hívő életét, hanem Isten dicsérő szívvel, amelyben ki tudta mondani teljes őszinteséggel és hittel: „De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papiszolgálatánál, mégis örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal” (Fil 2,17). A szenvedésekből nyert zsákmánnyal, vagyis az azokból nyert erővel, lelki érettséggel szolgáld az Urat ezekben a napokban is!
Imádkozzunk ma azért, hogy az Úr legyen könyörületes Romániához és Magyarországhoz fizikai és lelki értelemben egyaránt.
A képen a következők lehetnek: szöveg

FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – (Ap.Csel 7, 30, 32, 34)

„És negyven esztendő elteltével megjelenék néki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában…lőn az Úrnak szava…Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene..Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, mely Égyiptomban van, és az ő fohászkodásukat meghallgattam, és azért szállottam le, hogy őket megszabadítsam” (Ap.Csel 7, 30, 32, 34)
Hosszú várakozás készítette elő Mózest a jövendő feladatra. Amikor úgy tűnik, hogy Isten késlekedik, Ő soha nem tétlenkedik. Készíti az eszközét, erősíti, hogy a kellő időben helyt álljon Isten tervében. A názáreti Jézus Krisztus számára is kellett harminc év, hogy növekedjen testében és bölcsességében a szolgálatra, amely rá várt.
Isten soha nem késik. Sokszor kész éveket szánni arra, hogy gyermekeit, népét készítse egy sokkal magasztosabb munkára. Soha nem esik abba a tévedésbe, hogy valakinek az előkészítése túl sok időbe kerüljön.
A nehéz időkben a szenvedés legnehezebb része az idő. Egy rövid ideig tartó gyötrelem elhordozása viszonylag könnyebben megy. Amikor azonban az folyamatosan fennáll az ember életében, akkor az ember lelke lassan belefárad, és Isten kegyelme nélkül véglegesen elmerül a nyomorúságában. József a hosszú megpróbáltatások embere volt. Isten sokszor csak úgy tudja mélyen a szívünkbe égetni azt amit meg kell tanuljunk, ha belevezet a megpróbáltatások tűzébe. Ő azonban nagyon jól tudja azt, hogy a megpróbáltatásunk meddig tart, és hogyan ér véget. Isten bevezet minket az élet kohójába, ahol formál, alakít és tűzben tart amíg olyanná nem válunk amilyenekké Ő kíván látni. Amikor készen vagyunk, akkor a megfelelő időben kivesz a tűz kemencéjéből.
Isten a jelen idők megpróbáltatásaiban a jövőre készít. Készíti a gyermekét, készíti a népét. Ne siettesd Istent. Engedd, hogy a kellő időben és módon alakítson, és akkor a megfelelő időben hozza el a szabadulást is!
A mai nap imádságban járjunk közben a rokonainkért!
A képen a következők lehetnek: , szöveg, amely így szól: „Csendes Percek”

FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – (Máté 9,29).

„Legyen néktek a ti hitetek szerint” (Máté 9,29).
Az Istenhez való imádkozásunk egy útja annak, ahogy hittel közeledhetünk Hozzá. Hisszük az imádkozás felbecsülhetetlen lehetősége által az Úr meghallgat és közeledésünket elfogadja; úgy mondhatjuk el abban dolgainkat neki, mint akik bizonyosak lehetünk abban, hogy Istennek van hatalma kéréseinket nemcsak meghallani hanem teljesíteni is azt.
Ne felejtsük el, hogy semmiféle földi körülmények nem akadályozhatják az ő szavának beteljesülését, ebben a változó világban, ahol a jelen pillanatban is annyi kérdés merül fel az ember szívében. Isten azt akarja, hogy higgyünk Benne, hatalmában, szavában valamint abban, hogy kész cselekedni az életünkben a mi hitünk szerint!
Imádkozzunk ma a gyermekeinkért és fiataljainkért!
A képen a következők lehetnek: , szöveg, amely így szól: „Csendes Percek”