FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – (Zsoltárok 150,1)


„Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek Istent szentélyében, dicsérjétek a hatalmas égboltozaton!” (Zsoltárok 150,1)

Ez a zsoltárrész méltó befejezést szolgál a Zsoltárok könyve befejezésének. Többek között az egyik érdekessége ennek a zsoltárnak az, hogy mindegyik versben Isten dicséretére serkenti az olvasót. Dicsérjétek az Urat! Ezzel a felhívással és buzdítással találkozhatunk a mai napon. Miért dicsérjük az Urat? Erre a kérdésre az előző napok igei buzdításai feleltek. Az a tény, hogy Isten kegyelemmel fordult feléd, örökösévé tedd téged és minden áldással elhalmozott, mi másra kellene késztessen, mint Isten dicséretére. Isten dicsérete nem emberi erőlködésből kell fakadjon, nem valami öngerjesztő folyamatból, hanem természetességből. Isten dicsérete magáról Istenről kell szóljon, és nem az emberről, érzelmeiről, zenei stílusról. A hívő ember, aki megtapasztalta Isten jóságát annak szívéből természetesen tör elő az Úr magasztalása. Ez a magatartás ne szorítkozzon le csupán az istentiszteleti alkalmakra, hanem váljon az életünk szerves részéhez. Dicsérjétek az Urat!

FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – (5Mózes 28,6)

Áldott leszesz bejöttödben, és áldott leszesz kimentedben” (5Mózes 28,6)

Isten áldása nem más, mint az Úr jósága és kegyelmesége azok felé, akik félik az Urat. Ez az áldás kihathat közösségi és egyéni életre is. „Áldott leszesz bejöttödben, és áldott leszesz kimenetedben”. Ez az ígéret áldást ígér az egyéni ember munkájára, bárhova is menjen és bárhonnan is jöjjön a feladata véget. Ezzel egy időben emlékeztet arra is, hogy teljesen Istentől függ az ember, ami a munkájában való előrehaladását illeti. Ezen időkben az ember korán felkell és későn fekszik, remélve azt, hogy ez garantálja munkájának sikerét. Azonban Isten igéje világosan mondja, hogy ha Isten nem áldja meg az ember kezeinek munkáját, hiába tesz meg bármit. Ez az igazság érvényes a gyülekezetre, mint közösségre is. Sokszor úgy gondoljuk, hogy az emberi erőfeszítések és egyéni buzgóságok elégségesek arra, hogy az Úr népe létén és misszióján áldás legyen. Ezzel egy időben azonban ki kell jelentenünk azt, hogy az emberi ötletek, a néha jól bevált gyülekezeti sémák önmagukban nem hoznak előrehaladást és eredményt. Egyedül Isten adhat áldást a te munkádra is ezt soha ne feledd el.

𝐅𝐎𝐑𝐑Á𝐒𝐎𝐊 𝐀 𝐏𝐔𝐒𝐙𝐓𝐀𝐒Á𝐆𝐁𝐀𝐍 – (É𝐳𝐬𝐚𝐢á𝐬 𝟓𝟏,𝟐)

„𝐓𝐞𝐤𝐢𝐧𝐭𝐬𝐞𝐭𝐞𝐤 𝐚𝐭𝐲á𝐭𝐨𝐤𝐫𝐚, Á𝐛𝐫𝐚𝐡á𝐦𝐫𝐚, é𝐬 𝐒á𝐫á𝐫𝐚, 𝐚𝐤𝐢 𝐬𝐳ü𝐥𝐭 𝐛𝐞𝐧𝐧𝐞𝐭𝐞𝐤𝐞𝐭! 𝐂𝐬𝐚𝐤 𝐞𝐠𝐲𝐦𝐚𝐠𝐚 𝐯𝐨𝐥𝐭, 𝐚𝐦𝐢𝐤𝐨𝐫 𝐞𝐥𝐡í𝐯𝐭𝐚𝐦, 𝐝𝐞 𝐦𝐞𝐠á𝐥𝐝𝐨𝐭𝐭𝐚𝐦 é𝐬 𝐦𝐞𝐠𝐬𝐳𝐚𝐩𝐨𝐫í𝐭𝐨𝐭𝐭𝐚𝐦” (É𝐳𝐬𝐚𝐢á𝐬 𝟓𝟏,𝟐)

Isten áldásához tartozik a megsokasítás vagy megszaporítás. Ez érvényes volt Ábrahám és Sára életében, de még számos esetben egyaránt. Ézsaiás próféta vigasztalja a tönkrement népet, hiszen a bűneikért kemény árat kellett fizessenek. Oda lett Izrael dicsősége, az ifjak sokasága. Minden kopár és kihalt volt Isten népe közt. Ekkor jön az ígéret Istentől, amelyben reménysugárként jelenik meg a biztatás. Ahogyan a múltban Isten megáldotta és megszaporította Ábrahámot és Sárát, ugyanúgy képes Isten megáldani és megsokasítani a népét. Ha ezen idők gyülekezeteire tekint az ember, akkor évről évre azt látja szomorú szívvel, hogy csökken a gyülekezetbe járók száma, nem beszélve a megtértekről. Természetesen nem a számok miatt létezik egy gyülekezet, de a számok sok mindent elmondanak. Azonban a mai igénk reménységet adhat a jövőre, és buzdítást arra, hogy könyörögjünk Isten áldásért és közbeavatkozásáért. Isten képes vágyat gyújtani emberek szívébe, képe vonzalmat gerjeszteni az ige után, Isten megtudja áldani a népét ma is. Imádkozzunk azért, hogy az Úr áldja meg az Ő népét!

FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – (Kolossé 1,12)

Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek” (Kolossé 1,12)

Az egyik afrikai nyelven, a karre nyelvjárásban a hálaadás kifejezése ez: “Leülni valaki előtt a földre.” A hálás karre elmegy jótevőjének a házához, leül a kunyhó előtti talajon, miközben egy szót sem szól. Csöndje jelzi hálaadását. Aki hálás Istennek, leül Isten előtt és élvezi jelenlétét. Sohasem elégszik mag csupán azzal, hogy megbillenti a kalapját Isten előtt, amint továbbhalad. A hálaadás megköveteli, hogy keresse Isten jelenlétét és a vele való közösséget. Miért adjon az ember hálát Istennek? Azért, mert alkalmassá tett arra, hogy a szentek örökségébe részesüljön. A 13. verset olvasva kiderül, hogy miként tesz Isten alkalmassá valakit arra, hogy Isten örököse legyen. Isten az aki megszabadítja a hozzá jövőt a bűneiből, a sötétség hatalmából és át visz a világosságba, vagyis a szeretett Fia országába. Így válik valaki alkalmassá arra, hogy Isten áldásainak és örökségének birtokosa legyen. Ahogy a versekből kiderül, mindez Isten megváltó munkájának műve, amihez az ember nem adhat semmit. Mégis a legnagyobb lehetőséget és megtiszteltetést nyerheti el valaki, aki hittel jön Istenhez. Ezt látva tényleg nem tehet mást az ember, mint hálaadással jön és marad Isten jelenlétében, amit tegyünk meg ma is!

𝐅𝐎𝐑𝐑Á𝐒𝐎𝐊 𝐀 𝐏𝐔𝐒𝐙𝐓𝐀𝐒Á𝐆𝐁𝐀𝐍 – 𝟐𝐒á𝐦𝐮𝐞𝐥 𝟔,𝟏𝟐)

„De jelentették Dávid királynak, hogy megáldotta az Úr Óbed-Edóm háza népét és mindenét az Isten ládájáért. Elment Dávid, és örvendezve vitte az Isten ládáját Óbed-Edóm házából Dávid városában” (2Sámuel 6,12)

Ez a vers azzal az esettel van kapcsolatban, amikor Isten ládája hosszú idő után a filiszteusoktól végre haza kerül. Olyan kitörő lelkesedéssel fogadta a nép Isten ládájának hazatérését, hogy egy pillanatra elfelejtették azt, hogy bárminemű dolog történjék nem szabad hozzáérni senkinek. Így történt, hogy bár jó akaratból, valaki megpróbálta megakadályozni, hogy az adott szekérről leessen, de a ládához érve azonnal meghalt. Ekkor a nép megrémült Dávid királlyal az élen. Nem merte a király a saját városába vinni, így került a láda Ebód-Edóm házánál. A frigyláda Isten jelenlétét is jelképezte többek között, továbbá az Úr szentségét. Ki vállalja fel azt, hogy Isten a házába költözzön? Érdekes, de mégis életbe vágó kérdés. Isten jelenléte szentségre kötelezz, miközben rámutat arra, ami nem jó az életünkbe. Ez néha kényelmetlenül érhet minket, sőt egyenesen zavarhat, de aki mégis ezt felvállalja és megtisztul, annak az életén áldás lesz. Úgy ahogy történt ez Ebód-Edóm házával. Isten jelenléte nem rémisztő, hanem nagy lehetőség arra, hogy közösségben legyünk Vele. Erre vágyik az Úr is, hogy az életed részévé váljon, hiszen meg akar áldani és a javadat keresi. Ne félj Isten jelenlététől, hanem vállald fel azt, hogy az életed és családod középpontjává váljon. Tisztelt és imádd Őt megtisztult szívvel és az Úr áldása kísér majd téged.