
FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – (Máté 9,29).



Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek (1Péter 4,12).
Dávidnak szüksége volt nehéz, várakozással teli időszakokra ahhoz, hogy hárfáján keresztül Istent dicsérő dallamot tudjon játszani a későbbiekben. A pusztában kellett időket eltöltsön ahhoz, hogy számunkra „hálaadó” zsoltárokat hagyjon hátra, amelyek a szívünket örömre gerjesztik mind a mai napig.
Mi volt az, amely felkészített Jesse fiát, arra, hogy olyan énekeket és dicséreteket szerezzen, amelyhez nem hasonlíthatóak e kor énekei? A gonoszok gyalázkodása, amelyben Dávid Isten segítségéért könyörgött; majd pedig az Isten jóságos védelmébe vetett remény amely által előre örült és hálát adott az Úr szabadításának. Minden egyes bánat az életében a hárfájának egyik húrját képezte; Isten minden szabadítása pedig egy újabb dicsérő éneket vont maga után.
Istenre várni és akaratát elfogadni, sokszor egyet jelent a Krisztus szenvedéseivel való azonosulással, de ugyanakkor azzal a vigasztalással is, ahogy Isten vigasztalja gyermekét.
Tehát most, ha az edényt, vagyis téged formálni kell a Krisztusi megismerés jobb megismerés okáért, ne félj azoktól a nehézségektől amelyek téged érnek. Isten veled való együttérzése sokkal nagyobb annál, mintsem egyedül hagyna téged a nehézségben. Engedd, hogy gyengéd ölelése által megvigasztaljon téged!
Imádkozzunk ma a betegjeinkért és többek között Tábitáért!

