
FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – (2Mózes 16,10b)


„Imádságom kebelemre vissza-vissza szállt” (Zsoltárok 35,13)
Céljatévesztett imádság. Talán ezt a címet is adhatnám a fent idézett igeversnek. Át éltél már olyat, hogy az étkezés előtt egy nagyobb csoportban, akit felkértek hálát adni, olyan hosszan és annyi témát érintve imádkozott, hogy már kezdték a jelenlévők megelégelni? Hallottál e szintén hasonló helyzetben valakit úgy imádkozni, szinte csak a nevüket ki nem mondta egyeseknek, hogy a hálaadó imádság jóformán egy személyes üzenetté kívánt válni a hallgatók számára. Helytelen ez a magatartás forma. Vannak olyan imádságok, amelyekben az ember megpróbálja a másik bűnét annak fejére olvasni. Ismét, egyesek amikor imádkoznak, olyan szavakat és mondatokat használnak, szinte teátrális hangsúllyal, hogy mindenki előtt nyilvánvaló, hogy azok a szavak nem szállhattak Istenhez, esetleg csak a plafonig. Sajnos, de megtörténhet az, hogy az imádságunk vissza száll a keblünkre. Mit jelent ez? Egyszerűen azt jelenti, hogy az Úr nem hallgatja meg azokat. Sokszor oda tesszük imádságaink végén azt a kis formulát, hogy „az Úr Jézus nevében kérünk”. Elfelejtjük azt, hogy mi is jelent ez. Nem feltétlenül azt, hogy egy formulát használunk az imádságainkban, hanem azt, hogy olyat kérünk, amit Jézus Krisztus is kérne. Ha pedig olyan kérünk amit Krisztus is kérne az Atyától, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az imádságaink nem szállnak vissza hozzánk, hanem egyenest a királyi trón elé szállnak. Tanítson meg minket Isten Szentlelke imádkozni!
