FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – (Ézs 24,15)

FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – Péntek
„Ezért dicsérjétek az Urat keleten…” (Ézs 24,15)
Ezt az igeverset a következőképpen is lehet fordítani a héber szöveg alapján: „Ezért dicsérjétek az Urat a tűzben…”. A ben” határozóragot érdemes észrevenni. Dicsérnünk kell az Urat a nehézségek”ben” – szenvedések”ben”, kihívások”ban”, megpróbáltatások”ban”. Igen, Isten meg tud őrizni a „megpróbáltatások” általi megemésztéstől, de néha megengedi, hogy annak lángja megperzseljen kicsit a tűzben. Egyszerűen csak azért, mivel ekkor kapunk lehetőséget szembesülni a hitünk milyenségével, erejével és gyengeségével. Az ilyen helyzetekben igényel igaz, Istenben kapaszkodó hitet ahhoz, hogy a „tűzben” is őt dicsérjük. Ne feledkezzünk el a Dániel könyvében található három fiatalemberrel, akik nem rettentek meg a megpróbáltató tűz erejétől. Végig megálltak hitükben és Istent nevének dicsőséget adtak. Ezt várja el tőled és tőlem is az Úr a mai nap folyamán!
Imádkozzunk a következő személyekért: Kaszta Árpád, Kaszta Irma, Kaszta Ibolya, Kaszta Iván, Kaszta Rita, Kaszta Tamás.
A képen a következők lehetnek: , szöveg, amely így szól: „Csendes Percek”