FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – (Jer Sir 2,5a).

„Olyan volt az Úr, mint valami ellenség” (Jer Sir 2,5a).
Jeremiás próféta beszámolójában a kialakult helyzetnek volt egy rettenetes „FELELŐSE”. A próféta szomorú és összetört szívvel mondja el Izraelnek állapotát. Az ország, a főváros, a vallási központ, mind romokba hevert valóságosan és átvitt értelemben egyaránt. A nép ellenségei nevettek Izraelen, és a választott nemzet a gúny tárgyává lett. Az előző részben, Jeremiás elismerte, hogy a kialakult helyzet oka, a nép, saját maguk engedetlensége Isten parancsával szemben. Ebből adódóan az az Isten, aki az Ő Istenükké vált a szövetség által, most szembe fordult a népével. Ezt a próféta úgy írja le, hogy: „Az Úr olyan volt mint valami ellenség”. Beleretten az ember ezeknek a szavakban a valódi jelentőségébe. Elveszíteni Isten jóakaratát, kegyelmét és kivívni haragját, ítéletét? Kicsoda az, aki kívánná azt, hogy Isten legyen az Aki ellene menne? Isten népe mégis ezt tapasztalta meg, hiszen Ők vívták ki Isten haragját, mondja Jeremiás. Vigyázz hogyan élsz! Nehogy magadra haragítsd a Teremtő Istent, mert kicsoda menthet meg az ítélő kezéből.
A képen a következők lehetnek: , szöveg, amely így szól: „Napi Áhítat”