A korona vírus jelenléte sok olyan egymásba fonódó következményt vont maga után, amely hatással van az emberiség nagy részére. A különböző állami törvények a vírus terjedésének meggátolására, olyan tilalmakat vezettek be, amelynek megtartása bizonyos szempontból racionális és egyszerű. Más szempontból kérdéseket vet fel, hogy mennyire hasznos, mennyire van értelme, mennyire megoldás ez valójában? Talán ebből eredően vannak, akik nem törődnek semmiféle határozattal, vagy legalábbis könnyedén veszik és élik az életüket, úgy mintha mi sem történt volna. Igen, ez a nagyvilágban eléggé tényszerű. Ezen történések közben folyamatosan ott van bennem a kérdés: milyen kell legyen egy hívő ember állása ehhez a helyzethez vagy a felsőbb hatalmak által meghozott határozatokhoz?

Eszembe jut Pál apostol levele, és abból is a 13,1. verse: „Minden lélek engedelmeskedjék a felettes hatalmaknak, mert nincs hatalom mástól, mint Istentől, ami hatalom pedig van, az az Istentől rendeltetett”. A 1989. évben újból kiadott magyar nyelvű Baptista hitvallásban a keresztyén és államhatalom kapcsolatáról ezt olvassuk:

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Nehéz időket élünk, de mivel az Úr ilyen időkről figyelmeztet minket, a keresztyén ember nem lepődik meg a válságos időkön. Ilyen szorult helyzetben, válságos időkben minden ember valamilyen menedéket keres. A természetes, testi ember természetes, testies eszközökben keresi a menedéket. A gazdag odafut a vagyonához, a képmutató a hazugságaiban keres menedéket, az erős pedig az erejében bízik. De az Istenben hívő ember Istent választja menedékének, oltalmának. „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! igen bizonyos segítség a nyomorúságban.” (Zsolt. 46:2) Nehéz időkben, boldog az az ember, aki Istent választja menedékül. Mint ahogy a kiscsirkék is az anyjuk, a kotló szárnyai alá menekülnek veszély idején, úgy menekül a hívő is Istenhez nehéz idők esetén.

Isten válságos, nehéz időkben is hív minket magához. Meg akar szólítani, hogy oltalmat találjunk, ahogy a következő igében is olvassuk: „menj be népem, menj be szobáidba és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag.” (Ézs. 26:20). Nagyon sokan ezt az igét most szó szerint értelmezik, hisz elzártan, karanténban vannak sokan házaikban, szobáikban. De ez az ige sokkal messzebb fut, és sokkal mélyebb jelentéssel is bír. Nézzünk meg egy pár igazságot ebből az igéből.

Kiket szólít magához Isten? Kiket hív, hogy oltalmat nyújtson nekik: „menj be népem!” Csakis és kizárólag az ő gyermekeit hívja magához. Őket hívja be egy belső szobába, hogy ott oltalmat kapjanak. Hogyan válunk Isten gyermekeivé? Csakis a Jézus Krisztusba vetett hit által, az Őhozzá való őszinte fordulásunk, megtérés által.

Hova hív minket? „Menj be szobáidba…”. Az igemagyarázók – habár vannak eltérő vélemények – mind megegyeznek abban, hogy itt nem fizikai házról, szobákról van szó, hiszen akiknek Ézsaiás ír, azoknak, akkor, nem voltak házaik, szobáik. Akiknek meg voltak, azokat ezek a házak nem tudták megmenteni az ellenség kezéből. Mit értünk tehát itt szobák alatt? A legtöbben Isten tulajdonságait, ígéreteit és népe felé való gondviselő kegyelmét értik. Ezek szobáknak vannak nevezve, mert Isten népének javára vannak előkészítve, hogy oda meneküljön veszély idején.

Szűrjünk ki egy pár lényeges igazságot ebből az igéből, ami figyelmeztetésül, de bátorításul is szolgálhat ezekben a napokban.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →