EGYEDÜL ISTENT IMÁDD!

„Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak” (2Mózes 3,4)

Mi jut eszedbe legelőször Istenről? Milyen Istenkép alakult ki benned az elmúlt évek alatt? Az Éden kertben történt megkísértés során az ördög azzal próbálta Évát csapdába ejteni, hogy ha eszik a tiltott fáról, olyan lesz „mint az Isten” (1Móz 3,5). Éva belement a játékba, hiszen vonzó lehetőség állt előtte és evett a fáról. Olyan lett, mint az Isten? Távolról sem! Évához hasonlóan azonban a szívünk rejtett mélyén mégis nem fordult elő akár egyszer is az a gondolat, hogy de jó lenne, ha nem lennénk ilyen gyengék, mulandók, halandók, ilyen emberiek? Ebből fakad az a lázadó gondolkozás is, amikor az ember „szinte” haraggal gondol Istenre azért, mert az embert olyanná teremtette amilyen, miközben Ő (mármint Isten) mindenek fölött való Úr. Sokan úgy tekintenek Istenre mint, aki egy nagy statiszta ebben a világban, és az ember csupán csak egy bábú. Ez az Isten sokak számára túl kemény, túl szuverén, túl megfoghatatlan.

Talán ebből eredendően az emberek megpróbálják a maguk istenét vagy isteneit megalkotni. Ez mégis ad az ember számára valami lehetőséget arra, hogy az általa kialakított istenkép valamennyire kielégítse lázadó szívét! A kérdés azonban mégis csak ott van az emberben: Ki is az Isten valójában?

Erre válaszolni nem egyszerű. Hiszen nincsen elég és olyan szó, amellyel tökéletesen el tudnánk mondani, hogy milyen az Isten. Abból, amit a Bibliában megismerhetünk róla, az is nagyon komplex. Isten úgy mutatja be önmagát, mint Aki az ember megváltásán munkálkodik; aki kész segíteni, gyógyítani, szeretni az embert. Aki az ember javát keresi. Biztosak lehetünk abban, hogy ha bármilyen körülmény is vesz minket körül, Isten nem ellenünk van, hanem velünk!

Isten ugyanakkor féltékeny Isten, ami az Ő dicsőségét illeti, hiszen azt nem adja át senkinek: „És dicsőségemet másnak nem adom” (Ézs 48,11). Isten mindenek felett való Úr, aki saját magának akar téged! Isten, akkor „önző” lenne? Vagy a szeretetünkre van szüksége, ahhoz, hogy teljes élete legyen? Isten nagyon jól tudja, hogy az ember imádni fog valamit vagy valakit – hiszen így lett teremtve. Az ember mindenféle képen imádni kíván valamit, ezért készít magának isteneket, amelyben igazából nem is azokat imádja, hanem saját kívánságát, amelyre formálta az istenét.

Isten célja az, hogy az ember Őt, az igaz Istent imádja, és ne a saját maga alkotta hamis isteneit. Miért kívánja ezt Isten tőlünk? Azért, mert az Isten imádatában, igazából benne van az ember gyógyulásának forrása. Amikor az ember Istent imádja, akkor azzal egy időben felszabadul az önimádatából és önközpontúságából. A legrosszabb börtön a világon, nem azok a falak, amelyek mögött rengeteg elítélt tölti a büntetését.  A legsúlyosabb börtön, ami az embert szó szerint tönkre teszi, fizikailag és lelkileg egyaránt az a saját élvezeteinek, vágyainak a foglya! Isten ettől akar téged megszabadítani, amikor magához hív. Igen, Ő jogosan várja el, hogy egyedül Őt imádd, de nem azért, mert bábuként kíván téged használni, hanem azért, hogy megszabadítson attól, ami tönkre tesz. Az Isten egyedüli imádata az életed szabadsága!

Milyen az Isten imádatod ezekben az időkben? Olyan napokat élünk, amikor az Isten imádatunk sokkal inkább az egyéni életben mutatkozhat meg, mintsem gyülekezeti, közösségi szinten. Ő e az életed Ura, középpontja, a mindenekfelett való, aki előtt megalázkodsz családoddal együtt? Ő e az Akire szánsz időt minden nap, csak azért mert a legfontosabb számodra? Ne felejts el, az Isten imádata szabadít fel az önpusztító élettől! Legyünk valódi Istent imádók!