FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN -(Ezékiel 8,12).

„Nem lát minket az Úr” (Ezékiel 8,12).

Ezékiel próféciáin keresztül Isten felsorolja népének bűneit, amelyek a bálványimádás köré épültek. Többek között említi azokat, akik úgy nyugtatják magukat és bálvány imádót tettüket, hogy „nem lát minket az Úr”. Az ember hajlamos arra, hogy ne vegyen tudomást Isten jelenlétéről. Megtörténhet, hogy az ember elfelejti azt a tényt, miszerint Isten mindenhol jelen van és mindent lát. Mások pedig habár tudják Isten mindent látásának hatalmát mégis úgy viselkednek és gondolkodnak, mint aki nem foglalkoznak Istennel és akaratával. Az ember hajlamos azzal nyugtatni bűnterhes szívét, hogy úgy sem foglalkozik azzal Isten. Mintha el lehetne valamit is rejteni Előle. Hajlamos az ember azt gondolni, hogy amit tesz titokban, azt Isten nem hozza napvilágra. Milyen balgaság ez az ember részéről! Isten jól látta a népének bűneit, azt is amelyet a sötétségben, ki ki az ő házában tett. Ez figyelmeztethet minket arra, hogy jól fontoljuk meg a mindennapi tetteink minden részét. Éljünk úgy, mint akik tudatában vannak Isten jelenlétében, és ez legyen egyszerre olyan vissza tartó erő, amely megőriz a bűntől!

Total Page Visits: 1307 - Today Page Visits: 1