„És eltávozék az Úr dicsősége a Kérubról, a ház küszöbére, és megtelék a ház a felhővel, és a pitvar betelék az Úr dicsőségének fényességével „(Ez 10,4). 

Az Úr dicsőségének jelenléte egyet jelentett Isten jelenlétével. Mit jelent valójában Isten dicsősége? Ezt valaki a következőképpen fogalmazta meg: Isten dicsősége az ő lelkületének a szépsége. Nem egy esztétikai vagy materiális szépségről van szó, hanem egy olyan szépségről, amely a jelleméből – mindabból, ami ő – fakad. Az Isten dicsősége betöltheti az egész földet, de betöltheti az Úr templomát. Ezékiel próféta látomásában Isten dicsősége először a Kérubról a ház küszöbére szállt, a rész végén pedig a küszöbről az Úr dicsősége visszaszállott a Kerubra. Amikor az Úr házának küszöbére szállt Isten dicsősége, akkor az egész udvar betelt Isten dicsőségének fényességével. Nyilván Ezékielnek eme látomása nehezen megmagyarázható, de egy gondolatot mindenféleképpen érdemes megjegyeznünk. Isten háza olyan kell legyen, ahol az Isten dicsősége megnyugodhat. Amikor Isten házáról beszélünk, nem a betonból és téglából épített házra kell gondolnunk, hanem arra a „gyülekezetre”, amelyet az Úr gyermekei alkotnak együttesen. A gyülekezet olyanná kell váljon, ahol Isten szépsége, csodálatossága kiragyoghat az emberiség felé. Ahhoz, hogy a gyülekezetben megnyugodhasson Isten jelenléte az is kell, hogy az életünkben is ott legyen az Úr. Ha az egyéni életünk sötét, bűnös, engedetlen, akkor oda van az a szentség, amely magával hozhatja az Isten dicsőség fényes ragyogását. Éljünk úgy, hogy az Úr lakozhasson bennünk és köztünk!