„Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-é el?” (Jób 2,10).
Ha feltehetnél Istennek egy kérdést, amelyre azonnal választ adna, akkor milyen kérdéssel jönnél Hozzá? Amikor George Barna vélemény kutató ezt a kérdést tette fel Amerikában egy országos felmérés során a legtöbb válaszadók a következő kérdést határozták meg: miért van fájdalom és szenvedés a világban? Úgy gondolom, hogy a legtöbb embert ez a kérdés foglalkoztatja, hiszen szinte mindennapos a fájdalom és szenvedés jelenléte szűkebb vagy tágabb ismeretségi köreinkben. Jóbra gondolva mindig szégyenkezve állok meg Isten előtt, hiszen olyan hamar elkezdek zúgolódni azon nehézségek miatt, amelyek érnek. Látva viselkedését a nehézségekben két igazságra hívnám fel a figyelmet. Először is arra, hogy nem engedett az emberi tanácsok letaglózó hatásának. Elég ha csak a felesége tanácsára gondolok: „átkozd meg az Istent és halj meg”. Második követendő példa az a Jób viselkedésében, hogy nem vétkezett nyelvével. Olyan könnyen elhagyja az ajkunkat zúgolódó, reménytelen, hitetlen, másokat hibáztató beszéd ilyenkor. Ragaszkodjunk Istenhez és kérjünk kegyelmet arra, hogy mindent ami történik velünk Isten „szemüvegén” keresztül lássuk!
történt megkísértés során az ördög azzal próbálta Évát csapdába ejteni, hogy ha eszik a tiltott fáról, olyan lesz „mint az Isten” (1Móz 3,5). Éva belement a játékba, hiszen vonzó lehetőség állt előtte és evett a fáról. Olyan lett, mint az Isten? Távolról sem! Évához hasonlóan azonban a szívünk rejtett mélyén mégis nem fordult elő akár egyszer is az a gondolat, hogy de jó lenne, ha nem lennénk ilyen gyengék, mulandók, halandók, ilyen emberiek? Ebből fakad az a lázadó gondolkozás is, amikor az ember „szinte” haraggal gondol Istenre azért, mert az embert olyanná teremtette amilyen, miközben Ő (mármint Isten) mindenek fölött való Úr. Sokan úgy tekintenek Istenre mint, aki egy nagy statiszta ebben a világban, és az ember csupán csak egy bábú. Ez az Isten sokak számára túl kemény, túl szuverén, túl megfoghatatlan.