„Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura” (Zakariás 4,6).

Láttatok már valakit széllel szemben hajtani egy biciklit? Képzeld el magad, ahogy egy nagy dombon felfelé pedálozol ellenszélben. Mekkora erőfeszítésbe kerül minden egye méter megtétele, és lehet, hogy végül nem mész tovább, mivel elfáradsz és feladod. Ugyanebben az időben, ahogy te így erőlködsz, egyszer csak el suhan melletted egy telepjáró, amely gyermeki könnyedséggel megyen felfele a domb oldalon.
Ez a példa rólunk beszél, pontosabban arról, ahogyan próbáljuk az előttünk levő kihívásokat leküzdeni. Becsületesen odatesszük magunkat, összeszedjük minden erőnket, nem kíméljük magunkat és alig haladunk előre. Igaz ez a lelki harcainkban, lelki szolgálatainkban egyaránt. Nem vesszük észre, hogy a magunk erejére, képességére támaszkodunk, és jönnek a csalódások, vereségek, belefáradások. A győzelem és haladás feltétele Isten Szent Lelkének jelenléte és ereje. Vele nincs olyan akadály és kihívás, amit ne tudnánk teljesíteni. Nincs olyan szolgálat amelyet nem tudnánk elvégezni. Tanuljunk meg Isten Lelkének erejére támaszkodni!

„Nem lát minket az Úr” (Ezékiel 8,12).

Ezékiel próféciáin keresztül Isten felsorolja népének bűneit, amelyek a bálványimádás köré épültek. Többek között említi azokat, akik úgy nyugtatják magukat és bálvány imádót tettüket, hogy „nem lát minket az Úr”. Az ember hajlamos arra, hogy ne vegyen tudomást Isten jelenlétéről. Megtörténhet, hogy az ember elfelejti azt a tényt, miszerint Isten mindenhol jelen van és mindent lát. Mások pedig habár tudják Isten mindent látásának hatalmát mégis úgy viselkednek és gondolkodnak, mint aki nem foglalkoznak Istennel és akaratával. Az ember hajlamos azzal nyugtatni bűnterhes szívét, hogy úgy sem foglalkozik azzal Isten. Mintha el lehetne valamit is rejteni Előle. Hajlamos az ember azt gondolni, hogy amit tesz titokban, azt Isten nem hozza napvilágra. Milyen balgaság ez az ember részéről! Isten jól látta a népének bűneit, azt is amelyet a sötétségben, ki ki az ő házában tett. Ez figyelmeztethet minket arra, hogy jól fontoljuk meg a mindennapi tetteink minden részét. Éljünk úgy, mint akik tudatában vannak Isten jelenlétében, és ez legyen egyszerre olyan vissza tartó erő, amely megőriz a bűntől!

„Útjok szerint cselekszem velök, ítéletök szerint ítélem meg őket, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr” (Ezékiel 7, 27).

Ezékiel próféciájában Isten nagyon komolyan szólítja meg a népét. Ebben a megszólításban irgalmatlan ítélet található. Azt adja az Úr a népnek, amit a nép megérdemel. Több közmondás is eszembe jut ezzel a gondolattal kapcsolatban. „Ki mint vet úgy arat” vagy „amit vetett az ember az aratándja is le”. Az ószövetségi idő és törvény sokszor „halálosan” egyszerű volt. Ahogyan viselkedett az ember a törvénnyel szemben, aszerint kapott áldást vagy átkot. Az újszövetségi evangélium azonban az Isteni kegyelemről szól, valamint arról, hogy Isten nem azt adja amit megérdemlünk. Belegondoltál már abba, hogy mi lenne veled, ha Isten aszerint viselkedne veled, ahogy azt megérdemelnéd? Jézus Krisztusban a mennyei Atyánk bocsánatot, szabadságot, új életet, reménységet és örök életet adott. Sőt! Minden nap az Ő kegyelmével ajándékoz meg, hiszen neked adatott az a kiváltság, hogy jöhess jelenlétébe.
Igen, előfordul az, hogy az Úr népe eltávolodik Istenétől. Sajnos, napjainkban is látunk ilyet. Isten megpróbálja a népét önmagához visszatéríteni. Figyelmezteti, hívogatja, helyre igazítja. Mi történik akkor, ha az ember makacs és arrogáns marad Isten intő szavával szembe? Olyankor, Isten megengedi, hogy az ember learassa azt, amit oly buzgón aratott. Istennek ez a megengedése szolgáltatja a fenyítést, amelyet éppenséggel azért tesz, mert az által kívánja a népét helyre állítani. Olvasva Isten igéjét vigyázzunk, hogy bármelyikünknek ne legyen gonosz és hitetlen szíve, hogy ne kelljen Istennek minket megleckéztetni!