„Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!”.1János 3,1a

Mindig elcsodálkozom azon, hogy mekkora kegyelem Isten részéről ez az ajándék, amelyről János apostol beszél ebben a versben. Isten fiainak neveztetünk. Miközben számtalan esetben arra bátorítjuk egymást, hogy legyünk Istennek hűséges szolgái hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy ez nem egyet jelent a szolgasággal. Hiszen Isten az Úr Jézus Krisztus által, nem rabszolgának hívott el, hanem egyenesen gyermekének fogadott. Ezzel a lépésével, ha valóban hiszel Isten Fiában, nemcsak gyermekének fogadott, hanem minden kiváltsággal, amely ebből fakad. Nem úgy tekint rád, mint egy idegenre, vagy egy olyan személyre, akitől csak azt várja el, hogy mindent megtegyél számára. Igen, Isten engedelmességre hívott el. Azonban a mi engedelmességünk olyan kell legyen, mint ahogy a gyermek engedelmeskedik a szüleinek. Egy engedelmes gyermek a szülei irányába nem azért engedelmeskedik, mert nincs mást mit tennie. Nem azért fogad szót, mert fél a büntetéstől. Hanem azért, mert szereti és tiszteli a születi. Tehát miközben örvendünk annak, hogy Isten milyen nagyra értékelt minket, ne feledjük el a mi részünket is Isten irányába. Mint Isten gyermekei nem szabjuk magunkat e világhoz, hanem változzunk el a mi értelmünk megújulása által, mondja a Zsidókhoz írt levél írója.

„Amit azért ti kezdettől hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha bennetek marad az, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is az Atyában és a Fiúban maradtok” (1János 2, 24)

János apostol itt arra a tiszta és hamisítatlan evangéliumra és igére gondol, amelyet a címzettek megtérésük előtt hallottak. Erre építették hittel az életüket. Hajlamos az ember elhagyni, felcserélni azt, ami helyes, egyenes és tiszta. Az idő múlásával annyi féle impulzus éri a hívő embert, amely arra csábítja, hogy elhagyja azt, ami hitre segítette valamikor. Ebben a folyton fejlődő világban, ahol mindig az új, a soha nem hallott, szenzáció a vonzó, van valami régi, amihez hűséggel kell viszonyulnod. Isten drága üzenetéhez, amelyet kezedbe vehetsz nap mint nap. Sajnos, sokan vannak, akik elhagyják a tiszta hitet, és a fülük viszket olyan tanításokra, amely kenegetik önimádó lelküket. Észre sem veszik, de már lehet több éve, hogy nincs meg bennük az, amit a kezdettől hallottak. Az igének figyelmeztető jellege is van. Ha megmarad benned az, amit kezdettől fogva hallottál, akkor te is megmaradhatsz az Atyában. Vagyis az Úrral való járás alapfeltétele, hogy ragaszkodj ahhoz a régi íráshoz, amelytől az életed függ!

„Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete” (1János 2,15)

Mindannyian ismerjük azt a drága igazságot, amely János evangéliuma 3,16. versében található: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta…”. Lehet, hogy éppen az az igevers segített megtérésre. Erről prédikálunk és erről teszünk bizonyságot az embernek. Isten megváltó szeretetéről a világ irányába. Most azonban, János apostol arra kér, hogy mi, akik az Úr Jézus Krisztus gyermekei lettünk, ne szeressük a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ellent mondás lenne a két igevers között? Egyáltalán nem! Az első igeversben a világ alatt, a földön élő embereket kell értenünk. Isten úgy szeretett miden embert, hogy Fiát adta értük. A János apostol levelében fentebb olvasott versben a világ szó alatt azt a gondolkodásmódot értjük, és azon dolgokat, amelyek Isten elleni bűnre csábítanának. Ezekkel szemben a hívő ember elutasító kell legyen. Ez a felhívás egy szűrő is egyben. Aki ennek ellenére szereti a világ Isten ellen lázító és csábító dolgait, az nem szereti Istent. Hiába a vallás, erkölcsös élet, abban nincs meg az Isten szeretete. Szeresd az Urat, hogy nemet mondhass a világnak!

„Írok néktek, gyermekek, mert a ti bűneitek megbocsáttattak az ő nevéért” (1János 2, 12)

Az evangélium egyik nagyszerű üzenete az, hogy van az ember bűneire bűnbocsánat Jézus Krisztusban. Az egyik zsoltáríró a következőt írta: „Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít…” (Zsoltárok 32, 2). A bűn magában foglalja az Isten elleni lázadás tényét és iránta való engedetlenségét. A bűn megléte egyet jelent az Istentől való elszakadásnak. A halál jelenlétének. A pusztulás látható nyomának. A bűnben élő ember állapota magával vonja örök kárhoztatását a pokolban. Azonban már itt a földön meglátszik a bűneinek hatása a saját életén. Az elromlott kapcsolataiban, gonosz és önző vágyaiban, istentelen magatartásán. Isten azonban ebből az állapotból meg akarja szabadítani a teremtményét. Ezért küldte Fiát, Jézus Krisztust, hogy az Ő halál megváltást adjon bárkinek, Aki megtér és bűnbánó szívvel Krisztusra nézve bűnbocsánatért és életért kiált fel Hozzá. Ha ezt már megtetted, akkor rád is érvényes János apostol kijelentése: „a ti bűneitek megbocsáttattak az ő nevéért”. Ha azonban úgy látod, hogy nem rendeztél dolgokat Istennel, most van még rá lehetőség. Jöjj Hozzá bátran, kérj bocsánatot és engedd, hogy megbocsátson!