„Ha valaki tévtanokat hirdet, és nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédéhez és a kegyességhez illő tanításhoz, az felfuvalkodott, és nem tud semmit, hanem a vitatkozás és a szóharc betegségében szenved…” (1Timótheus 6,4)

Sokan elvesztegetik az élet javait azzal, hogy mindig csak a rossz dolgokra koncentrálnak. A figyelmük elterelődik a kert csodaszép virágairól és mindig csak a gyomokat látják. Igaz, hogy itt főleg a tévtanítók lelkületére utal Pál apostol, de érvényes a Krisztusban hívőkre is. Ez a szomorú magatartás megmutatkozik abban, hogy az életüket állandó vitatkozás és szóharc jellemzi. Ez a magatartás, miközben másokat bántó, igazából önpusztító. Olyan ez az állapot, mint valami betegség. Az ilyen ember szó szerint szenved ebben a lelki állapotban. Ez még akkor is igaz, ha ezt saját maga nem ismeri be. Ilyen lelki állapotba juthat az, akinek nincs Krisztusa, vagy csak vallása van Krisztus nélkül, illetve ha van Krisztusba vetett hite, de mégis önmagára, másokra vagy körülményekre tekint. A jó hír az, hogy Jézus Krisztus megtud szabadítani ebből a lelki betegségből, hiszen Ő azért jött, hogy az ember ne szenvedjen a bűnök miatt, hanem megszabadulva és felszabadulva éljen. Élj Krisztusban nyert szabad szívvel!

„Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, és látám, és orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát” (Ezékiel 1, 28)

Ezékiel próféta könyvének első része arról a látomásról szól, amelyet a próféta látott. Különleges a látomása, különleges a szókép amelyet használ. Mennyei lények, mennyei dolgok amelyek az embert csodálatra, de ugyanakkor alázatra késztetik. Mindezek fölött a legnagyobb és legcsodálatosabb látomása az, amely Istennel volt kapcsolatos. Az Úr dicsőségének formáját lát Ezékiel, az arcára esett. Ez magába foglalja az Istennel szembeni tiszteletet, alázatot, szeretetet és alázatot. Amikor Isten jelenlétében a Szentlélek által tudatába kerülsz annak, hogy az Úr van jelen, és betölti a helyet és a szíved a jelenlétével alázd meg magad, ha kell borulj arcodra előtte. A 21. századi gondolkodás mód által sok minden belekerült az Istentisztelet megfogalmazásba: hátra esés, ugrálás, érzelmek felkorbácsolása, és megannyi egyéb dolog. Bárcsak lenne valódi megtapasztalásunk Istennel. Bárcsak látnánk Őt, hogy ez által jobban megismerjük. A helyes Isten ismeret vezet a helyes Istentisztelethez! Jellemezze ez az életünket!

„Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” (Jn 14,27)

A „békesség” volt az a téma, amellyel fiataljaink készültek az utóbbi online ifjúsági óránkra. Szükség van e a békességre? Ez nem kérdés. Lehet, hogy ezekben az időkben, amikor egy kis vírus jelenléte felforgatta jóformán az egész világot, a te életedben is sok minden feje tetejére állott. Eltervezett programok, események, célok, most mind mintha együttesen megsemmisültek volna. Ezek békétlenséget hozhatnak a szíved mélyén. A jó hír az, hogy az Úr Jézus Krisztus ilyenkor is békességet tud adni, sőt egyenesen békességet tud parancsolni az életünkben. Ez a békesség nem az érzelmekre, körülményekre, emberekre alapozódik, hanem Istenre, aki változhatatlan, örök és biztonságot nyújt. Ezt a békességet ajánlja fel Krisztus azoknak, akik Őt elfogadják. Jézus Krisztus mondja: Békesség néktek! Ez a békesség töltse be ma is életed!