Általában 80 százalékát elfelejtjük annak amit az iskolában tanulunk. Ezt a tényt ismerve feltevődik a kérdés, hogy van értelme annyi időt a tanulással vagy a tanítással foglalkozni ha ilyen keveset tartunk meg? Igen, van értelme. Miért? Azért mert a tanulás önfegyelemre segít. A tanulás folyamata arra késztet, hogy az ember kövesse az útmutatást. Azért is hasznos a tanulás, mivel ha nem is emlékszel arra amit tanultál, de arra emlékszel hogy honnan lehetne az elfelejtett információt felfrissíteni. Hasznos a tanulás arra is, hogy további ismeretre készít fel téged. Egyik megismerés előkészíti a talajt a következő megismerésre. A tanulás nagyon fontos az emberi agy számára amely olyan mint egy számítógép. Nem minden tudás és ismeret megy ki az ember fejéből. Mélyen az agyba el van mélyen raktározva az információ és a kellő időben az ember emlékezetébe jön. Végezetül azért is fontos a tanulás, mivel az ember jelleme formálódik észrevétlenül a tanító által. A Biblia szerint a bölcs ember látja szükségét annak, hogy folyton tanulnia kell. Nem azért teszi hogy hiábavaló dicsőségét kergessen hanem azért, hogy az által úgy éljen ebben a világban, hogy Isten nevére dicsőséget szerezzen. Aki úgy gondolja magáról, hogy számára nincs szükség további tanulásra, az a személy nagyon messze van attól a bölcsességről amelyről itt beszél Salamon. Adjon az Úr kegyelmet és alázatot arra, hogy nyitott legyen a szívünk és az elménk a tanulásra ma is!

Lehet, te is jártál már úgy, hogy miután imádkoztál, amelyben Istennek elmondtad a problémád, úgy érezted, hogy a megoldást mégis csak te kell megtaláld. Én is jártam már így nem egyszer. Isten azonban arra kíván megtanítani, hogy van ennél egy sokkal jobb út, amelyet követhetünk. Azt akarja, hogy tanulj meg várni az Ő megoldására és szabadítására, közben pedig tanuld meg dicsérni az Urat Szentlelke által. Mindannyian tudjuk azt, hogy milyen nehéz megmenteni a vízben, vagy egyéb helyen egy kapálózó embert. Hasonlóan viselkedünk mi is Istennel szemben. Úgy gondoljuk, hogy nem kell Istent mindennel zavarni. Próbálkozunk, kínlódunk, majd pedig jóformán beleroskadunk, de megoldást még sem találunk. Álljunk meg, és engedjük át Istennek a szerepet az életünkben!

Hogy hova ment Ábrahám, igazából nem tudta; elég volt számára tudnia azt, hogy Istennel ment előre. Nem tért el Isten ígéreteitől, nem nézet a nehézségekre, hanem csak az örökkévaló, halhatatlan és láthatatlan, hatalmas Istenre. Milyen csodálatos hite volt ennek az embernek Istenben! Erre kell törekedjünk mi is, hiszen Istennel élni, valamint járni a legnagyobb lehetősége ebben az életben. Megelégedettséggel hajózni az élet tengerén, engedelmeskedve Urunk parancsának. Igen, ez az élet hívatásunk. Hiszen Ő a mindenek fölötti bölcs „kapitány”; aki tökéletesen ismer téged és a körülmény, valamint azt, hogy miként vezethet ki abból. Benne való bizalommal menjél ma is előre!

Kora reggel volt, még jóformán sötét, amikor Jézus Krisztus feltámadt a halálból. Nem a nap, hanem esetleg egy hajnali csillag ragyogott rá a nyitott sírra. Jeruzsálem lakói aludtak, hiszen sötétét volt még. Mit sem tudtak a sötétségben történt feltámadás csodájáról. A sötétségben, ismét fény ragyogott fel az ember számára az élet ragyogása. Két bátorító gondolat fogalmazódik meg bennem. Akár mekkora sötétség is legyen a világban, a feltámadott Jézus Krisztus ténye áttöri a sötétség komor felhőjét. Ahogyan az asszonyok, korán reggel ébren voltak, miközben még sokan aludta, rámutat arra, ahogy az Úr népének élnie kell ebben a sötét világban. Miközben a világ alszik az Úr gyülekezetének élnie kell. Fel kell kelnie az álomból, hiszen az Úr Jézus Krisztus visszajövetele közel van!