„És eltávozék az Úr dicsősége a Kérubról, a ház küszöbére, és megtelék a ház a felhővel, és a pitvar betelék az Úr dicsőségének fényességével „(Ez 10,4). 

Az Úr dicsőségének jelenléte egyet jelentett Isten jelenlétével. Mit jelent valójában Isten dicsősége? Ezt valaki a következőképpen fogalmazta meg: Isten dicsősége az ő lelkületének a szépsége. Nem egy esztétikai vagy materiális szépségről van szó, hanem egy olyan szépségről, amely a jelleméből – mindabból, ami ő – fakad. Az Isten dicsősége betöltheti az egész földet, de betöltheti az Úr templomát. Ezékiel próféta látomásában Isten dicsősége először a Kérubról a ház küszöbére szállt, a rész végén pedig a küszöbről az Úr dicsősége visszaszállott a Kerubra. Amikor az Úr házának küszöbére szállt Isten dicsősége, akkor az egész udvar betelt Isten dicsőségének fényességével. Nyilván Ezékielnek eme látomása nehezen megmagyarázható, de egy gondolatot mindenféleképpen érdemes megjegyeznünk. Isten háza olyan kell legyen, ahol az Isten dicsősége megnyugodhat. Amikor Isten házáról beszélünk, nem a betonból és téglából épített házra kell gondolnunk, hanem arra a „gyülekezetre”, amelyet az Úr gyermekei alkotnak együttesen. A gyülekezet olyanná kell váljon, ahol Isten szépsége, csodálatossága kiragyoghat az emberiség felé. Ahhoz, hogy a gyülekezetben megnyugodhasson Isten jelenléte az is kell, hogy az életünkben is ott legyen az Úr. Ha az egyéni életünk sötét, bűnös, engedetlen, akkor oda van az a szentség, amely magával hozhatja az Isten dicsőség fényes ragyogását. Éljünk úgy, hogy az Úr lakozhasson bennünk és köztünk!

„Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura” (Zakariás 4,6).

Láttatok már valakit széllel szemben hajtani egy biciklit? Képzeld el magad, ahogy egy nagy dombon felfelé pedálozol ellenszélben. Mekkora erőfeszítésbe kerül minden egye méter megtétele, és lehet, hogy végül nem mész tovább, mivel elfáradsz és feladod. Ugyanebben az időben, ahogy te így erőlködsz, egyszer csak el suhan melletted egy telepjáró, amely gyermeki könnyedséggel megyen felfele a domb oldalon.
Ez a példa rólunk beszél, pontosabban arról, ahogyan próbáljuk az előttünk levő kihívásokat leküzdeni. Becsületesen odatesszük magunkat, összeszedjük minden erőnket, nem kíméljük magunkat és alig haladunk előre. Igaz ez a lelki harcainkban, lelki szolgálatainkban egyaránt. Nem vesszük észre, hogy a magunk erejére, képességére támaszkodunk, és jönnek a csalódások, vereségek, belefáradások. A győzelem és haladás feltétele Isten Szent Lelkének jelenléte és ereje. Vele nincs olyan akadály és kihívás, amit ne tudnánk teljesíteni. Nincs olyan szolgálat amelyet nem tudnánk elvégezni. Tanuljunk meg Isten Lelkének erejére támaszkodni!

„Nem lát minket az Úr” (Ezékiel 8,12).

Ezékiel próféciáin keresztül Isten felsorolja népének bűneit, amelyek a bálványimádás köré épültek. Többek között említi azokat, akik úgy nyugtatják magukat és bálvány imádót tettüket, hogy „nem lát minket az Úr”. Az ember hajlamos arra, hogy ne vegyen tudomást Isten jelenlétéről. Megtörténhet, hogy az ember elfelejti azt a tényt, miszerint Isten mindenhol jelen van és mindent lát. Mások pedig habár tudják Isten mindent látásának hatalmát mégis úgy viselkednek és gondolkodnak, mint aki nem foglalkoznak Istennel és akaratával. Az ember hajlamos azzal nyugtatni bűnterhes szívét, hogy úgy sem foglalkozik azzal Isten. Mintha el lehetne valamit is rejteni Előle. Hajlamos az ember azt gondolni, hogy amit tesz titokban, azt Isten nem hozza napvilágra. Milyen balgaság ez az ember részéről! Isten jól látta a népének bűneit, azt is amelyet a sötétségben, ki ki az ő házában tett. Ez figyelmeztethet minket arra, hogy jól fontoljuk meg a mindennapi tetteink minden részét. Éljünk úgy, mint akik tudatában vannak Isten jelenlétében, és ez legyen egyszerre olyan vissza tartó erő, amely megőriz a bűntől!