„taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk”
Nem akarhatok végső igazságokat megállapítani, és nagy tételeket bizonyítani. Csupán kíváncsi voltam határaimra. Meg akartam látni, mit ragadhatunk
meg szavainkban és gondolatainkban Istenről. Meg szerettem volna tudni, milyen élettapasztalatainkból származhatnak az Örökkévalóról szóló gondolataink. Végülis arra vállalkoztam, hogy tapogatózva körüljárjam Istent, meglessem és átérezzem, mennyire elveszetten távol vagyunk tőle, és Ő mennyire közel van hozzánk. Mindannyiunk számára a legfontosabb kérdések ezek. Van biztos pont, de még sok kérdésem
maradt, és ennek örülök.
„– János evangélista igen nagy és magasztos dolgokat mondott Istenről.
– Kedves testvérem, János evangélista semmit sem mondott Istenről.
–Drága testvérem, vigyázz, mit mondasz! Hiszen ha János még magasztosabban szólt volna, senki halandó nem értette volna meg. Ne mondd hát, hogy semmit sem mond.
– Pedig újra és újra mondom, hogy János semmit sem mond Istenről.
Elkeseredtek, és anélkül, hogy épültek volna, felkerekedtek.
Néhány lépésre voltak, mikor visszahívta őket és melléjük állt. A láthatáron egy égbe törő hegyre mutatott.
– Ha lenne ekkora hegy kölesmagból, mint ez itt, és veréb laknék a tövében, és belőle lakmároznék, mennyit hordana el belőle egy nap, egy hónap, egy év, sőt ezer év alatt?
– Ezer év alatt is majdnem semmit.
– Az örök Isten is olyan mérhetetlen és olyan nagy hegy, hogy János evangélista, aki szinte csak egy veréb volt, semmit sem mond Istenről az Ő nagyságához képest.” (Hamvas Béla – Anthologia humana). Egy kattintás ide a folytatáshoz….
