A JELEN HELYZET – Támadás vagy Fenyítés?

Ezekben az időkben sok kérdés fogalmazódott meg bennem a kialakult helyzetekkel, valamint azokkal kapcsolatban, ahogyan mi keresztyének gondolkodunk. Személy szerint úgy tartom és abban is kívánom magam gyakorolni, hogy minden helyzetben Isten akarata szerint viselkedjek. Nagy a kísértés sokszor, hogy ne másokat utánozzunk, vagy hogy ne mások befolyására tegyünk dolgokat. A dilemma jelen pillanatban az, hogy miként tekintsünk a járvány okozta következményekre keresztyén szemszögből? A legtöbb vélemény, amelyet hallok az, hogy az országos szigorítások mivel behatárolják a gyülekezeti alkalmaink nyílt istentiszteleteinek megtartását, egyrészt a keresztyén hit támadását jelentik. Ha ez így van, mondják legtöbben, akkor mutassuk meg, mint Krisztus katonái azt, hogy mi nem félünk senkitől és semmitől: „Mi márpedig megtartjuk istentiszteleteinket, ha esik, ha fúj, félig meddig alkalmazva a törvényeket, egészen addig, amíg úgy gondoljuk, hogy azok nem bántják túlságosan az önérzetünket”.

Gyülekezetünk vezetőségével is beszélgettünk ezekről a dolgokról. Tanácskoztunk, hogy mi lenne a jobb. Tartsunk szabadtéri istentiszteletet a törvényeket betartva, de akkor hol lesz a közösség lényege? Tartsunk szabadtéri alkalmat, és úgy ahogy tudjuk próbáljuk betartani az előírásokat, de mi lesz, ha mindenki nem fogja megtenni? Milyen példát mutatunk így azoknak, akiket „evangelizálni” szeretnénk? Gondolkozok tehát imádságos szívvel, hogy mi Isten akarata. Ma délután egyszer csak eszembe jutott egy élethelyzet, amin Izrael népe, vagyis Júda ment keresztül. Elővettem a Bibliát és Jeremiás könyvéhez lapoztam. Elkezdtem a részeket olvasgatni. Érdemes elolvasni a 27-29 részeket. Én ezt tettem. Jeremiás próféta Jojákim király uralkodása kezdetén az Úrtól üzenetet kapott. Jármot kellett készítsen és kötelekkel azokat a nyakához kellett erősítse. Ennek a jelképes tettnek üzenetét Isten akarata szerint elküldte Edom, Moáb, Ammon, Tírus és Sídon királyaihoz. Természetesen a Júda királyának is szól az üzenet. Mi volt a lényeg? Az, hogy Isten Nabukodonozor király által kívánta a környező népeket, Júdát is beleértve, megleckéztetni. Arra is figyelmeztetett a próféta, hogy ne hallgassanak azon prófétákra, akik csak azt mondogatják, hogy ne hajtsák meg fejüket Babilon királya előtt. Miért prófétálták azt, amit? Nem azért, mert Isten mondta. Talán azért, mert racionálisan az volt a helyes. Vagy talán azért, mert úgy gondolták, hogy a választott néphez tartozván az a normális, ha a zsidó nép nem adja meg magát senkinek. Akármilyen indítékból fakadt a prófétálásuk, nem Isten akaratából beszéltek.

Még abban az évben, egy alkalommal felált Hanániás próféta templomban a papok és az egész nép szemei előtt. Erről beszél a 28. rész. Isten nevét belekeverve olyan beszédet tartott, amely hamis reménységet adott a népnek: „Ezt mondja a Seregeknek Ura, Izráel Istene mondván: Eltörlöm a babiloni királynak jármát” (Jer 28,2). Jeremiás próféta figyelmeztette a hallgatókat, hogy vigyázzanak Hanániás próféta beszédjeivel. Azonban Hananiás, hogy a saját igazát bizonyítsa levette Jeremiás próféta nyakáról a jármot és mindenki előtt széttörte. Miért tette ezt? Ismét az Úr nevét keverte bele: „Az Úr mondja – Így töröm le Nabukodonozornak, a babiloni királynak jármát két esztendő idő múlva…” (Jer 2811). Micsoda bátorság, kiállás! Na igen, így kell Isten szolgája viselkedjen. Végre a sarkára ált. Mit tett Jeremiás próféta? Jeremiás elment onnan, azonban nemsokára jött Istentől az üzenet. Az üzenet Hananiásnak és az egész népnek is szólt. A fajármok helyett Isten vasjármot készít. Isten akarata megáll, és hiába prófétálnak egyesek békességet, mások pedig lelkesítő beszédet. A babiloni király márpedig nemcsak legyőzi a környező népeket és Júdát, hanem hosszú ideig uralkodik felettük. Jeremiás főleg a 29. részben beszél erről, amikor Jeruzsálemből a babiloni foglyoknak üzent. Az üzenete nem volt lelkesítő üzenet.

Mindenki úgy gondolta Jeruzsálemben, legalábbis akik otthon maradtak és fogságba kerültek, hogy a szabadulás közel van. Kell készülni, tervezni, ha kell lázadni, mert így nem lehet élni. Lehetetlen, hogy az Úr népe fogságban maradjon. Az Isteni üzenet azonban másról szólt: „Építsetek házakat és lakjatok azokban, plántáljatok kerteket és egyétek azoknak gyümölcseit…És igyekezzetek a városnak jólétén, a melybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak; mert annak jóléte lesz a ti jólétetek” (Jer 29,5,7). A szabadulás még messze. Mit tegyen az Úr népe? Csillapodjon le, és fogadja el, hogy az lehajlásuk miatt egy ideig oda van az a nagy szabadság, amit rosszul használtak ki. Ez nem azt jelenti, hogy a hitüket meg kell tagadják, hanem azt, hogy ahová kerültek, ott éljenek a hétköznapokban Istenhez hűséges életet. Azonban még egy fontos feladatra hívta fel a figyelmüket az Úr. Igyekezzenek Babilon jólétén. Micsoda? Hogyan kérhet ilyet Isten? Igen ám, de a Babilon jólétén függ az ő további sorsuk.

Ezt az esetet figyelembe véve, nem azt látom, hogy olyan időt élünk, amikor a hitünk megtagadásra szólít fel a nagy „Babilon”. Talán inkább egy olyan következménynek lehetünk sajnos a szemtanúi és átélői, amelyben Isten megengedte azt, hogy veszítsük el egy kis időre azt a nagy szabadságot, amelyet nem tudtunk helyesen kihasználni. Igen, most szeretnénk evangelizálni, most megszeretnénk mutatni, hogy kik vagyunk, mit hiszünk, hogy vagyunk. Felállunk, fenyegetődzünk, az igát a nyakunkról letörjük, majd mi megmutatjuk. De valójában ezt kéri az Úr tőlünk? Nem e arra hív az Úr, hogy a kialakult helyzetben Krisztus gyermekeiként inkább a városaink, falvaink jólétén fáradozzunk? Hogy a gyakorlatban mutassuk meg azt, hogy számunkra a hívő élet többet jelent puszta „vallásos” alkalmak megtartásánál. A jó hír nem maradt el, hiszen Jeremiás prófétán keresztül az az ígéret is elhangzott, hogy amikor a nép elkezdi keresni az Urat, és teljes szívükből megtérnek, akkor Isten is elhozza a szabadítást.

Ez nekem azt üzeni, hogy nézzek magamba. Mint Isten népe magunkba kell nézzünk. Nem lenne nekünk is miből megtérnünk? A sok széthúzásból, arroganciából, versengésből, irigységből, és megannyi helytelen dologból? Ha őszintén kiáltunk fel Istenhez az otthonainkból, akkor Isten nem csak az imaházaink kapuit nyitná meg, hanem a mennyet is. Bárcsak ezt élnénk át minél hamarabb!!!

Total Page Visits: 159 - Today Page Visits: 1