FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – (1János 1,4)

„És ezeket azért írjuk néktek, hogy örömetek teljes legyen” (1János 1,4)

János apostol a teljes örömről beszél ebben a versben. A Krisztusról szóló jó hír teljes örömöt adhat az ember számára. A teljes öröm ellentéte a hiányos öröm. Lehet te is átéltél olyan esetet, amikor jött a születésnapod, és egy kicsit a szívedben már türelmetlenül vártad azt, hogy mivel lepnek meg a szeretteid. Eljött a várva várt nap és megérkezett az ajándék, amelyet feleséged, férjed, gyermeked, vagy szüleid vásároltak. Izgatottan bontottad ki, de amikor megláttad, hogy mit rejt a csomagolás mögötti pappír, egy kicsit csalódottnak érezted magad. Lehet más ajándékra vártál, szebbre, jobbra, netalán drágábbra. Örültél annak is, hiszen ajándékról volt szó, de az örömöd nem volt teljes, mivel hiányérzeted maradt. Így van az ember lelke is. A világ megannyi ajándékot akar neked adni, és elhitetni azt, hogy ha azt megkapod, megengeded magadnak teljes életed lesz. Belemegy az ember a játékba, de legnagyobb szomorúságára csak hiányérzettel marad. Miért? Azért, mert az ember életébe igazi és teljes örömöt, csak Isten jelenléte képes adni Jézus Krisztus által. Ezt soha nem feledd el.

FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – (1János 1,3)

„Amit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal” (1János 1,3)

Kegyelmi időt élünk ezekben a napokban, még a korona vírus járvány okozta felfordulás ellenére is. Miért? Azért, mert az evangéliumi üzenet még most is hirdetve van. Mi az evangélium hirdetésének célja? Erre a kérdésre egyszerre lehetnek nagyon egyszerűen beszélni, de ugyanakkor nagyon hosszan is. János apostol azzal indokolta a Krisztusról szóló bizonyságtevésüket, hogy ez által közösségben lehessenek az Atyával és egymással. Igen, valójában ezért jött el Krisztus a földre, hogy az ember és Isten, valamint az ember és ember közti kapcsolat helyre álljon. Nem arra lettünk teremtve, hogy elszigetelődve, éljük magunk kis életét. Isten célja az életeddel az, hogy közösségben legyél vele a Teremtőddel. A bűn bejövetele a világba ezt a kapcsolatot tönkre tette. Krisztus áldozata azonban lehetőséget adott arra, hogy ez az elromlott kapcsolat helyre álljon. A hír azonban az is, hogy nemcsak Isten és ember között állhat helyre a közösség, hanem ember és ember között. Annyi szakadás, harag, sértődés, széthúzás, háború, gyűlölködés, irigység van a világban, hogy sokszor azon csodálkozok, hogy Isten ezt miért tűri. Jézus Krisztus által az egymás közti elromlott kapcsolatok is helyreállhatnak. Engedd Krisztus evangéliumát győzedelmeskedni az életedbe!

FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – (1János 1,1)

„Ami kezdettől fogva vala, amit hallottunk, amit szemeinkkel láttunk, amit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Ígéjéről” (1János 1,1)

Kik az igazi bizonyságtevői Krisztusnak? János apostol olyan igazságokról készül írni, amely mögött fedezett van. Arról ír, amit láttak, amiről hallottak, amelyet vizsgáltak, amelyet illettek. Összefoglalva talán úgy fejezhetnénk ki, hogy a Krisztusról való bizonyságtevésének alapja a személyes találkozás és ismeret. Ezeket látva feltevődik a kérdés bennem is: Milyen bizonyságtevői vagyunk mi ezekben a napokban Krisztusnak? Milyen a mi bizonyságtevésünk? Elfogadható, lehet rá építeni, megbízható, szavahihető? Sokan képesek Jézusról beszélni, Róla nagy dolgokat mondani. Sokan képesek Istenről énekelni, és dicsekedni abban, hogy ők ragaszkodnak a keresztyénséghez minden körülmény között. A Krisztusról szóló bizonyságtevésünk a valódi alapja azonban a vele való személyes kapcsolatunk. Ha vele élem a mindennapjaimat, akkor egyre inkább megismerem Őt. Minél jobban megismerem Őt, annál inkább megnyílik a szívem és a szám arra, hogy róla szóljak és neki éljek. A róla szóló bizonyságtevésem pedig nem üres szavak lesznek, hanem olyan üzenet, amely által az emberek találkozhatnak az élő Igével, vagyis Krisztussal. Adjon az Úr kegyelmet élő hitű bizonyságtevőinek lenni ma is!

A JELEN HELYZET – Támadás vagy Fenyítés?

Ezekben az időkben sok kérdés fogalmazódott meg bennem a kialakult helyzetekkel, valamint azokkal kapcsolatban, ahogyan mi keresztyének gondolkodunk. Személy szerint úgy tartom és abban is kívánom magam gyakorolni, hogy minden helyzetben Isten akarata szerint viselkedjek. Nagy a kísértés sokszor, hogy ne másokat utánozzunk, vagy hogy ne mások befolyására tegyünk dolgokat. A dilemma jelen pillanatban az, hogy miként tekintsünk a járvány okozta következményekre keresztyén szemszögből? A legtöbb vélemény, amelyet hallok az, hogy az országos szigorítások mivel behatárolják a gyülekezeti alkalmaink nyílt istentiszteleteinek megtartását, egyrészt a keresztyén hit támadását jelentik. Ha ez így van, mondják legtöbben, akkor mutassuk meg, mint Krisztus katonái azt, hogy mi nem félünk senkitől és semmitől: „Mi márpedig megtartjuk istentiszteleteinket, ha esik, ha fúj, félig meddig alkalmazva a törvényeket, egészen addig, amíg úgy gondoljuk, hogy azok nem bántják túlságosan az önérzetünket”.

Gyülekezetünk vezetőségével is beszélgettünk ezekről a dolgokról. Tanácskoztunk, hogy mi lenne a jobb. Tartsunk szabadtéri istentiszteletet a törvényeket betartva, de akkor hol lesz a közösség lényege? Tartsunk szabadtéri alkalmat, és úgy ahogy tudjuk próbáljuk betartani az előírásokat, de mi lesz, ha mindenki nem fogja megtenni? Milyen példát mutatunk így azoknak, akiket „evangelizálni” szeretnénk? Gondolkozok tehát imádságos szívvel, hogy mi Isten akarata. Ma délután egyszer csak eszembe jutott egy élethelyzet, amin Izrael népe, vagyis Júda ment keresztül. Elővettem a Bibliát és Jeremiás könyvéhez lapoztam. Elkezdtem a részeket olvasgatni. Érdemes elolvasni a 27-29 részeket. Én ezt tettem. Jeremiás próféta Jojákim király uralkodása kezdetén az Úrtól üzenetet kapott. Jármot kellett készítsen és kötelekkel azokat a nyakához kellett erősítse. Ennek a jelképes tettnek üzenetét Isten akarata szerint elküldte Edom, Moáb, Ammon, Tírus és Sídon királyaihoz. Természetesen a Júda királyának is szól az üzenet. Mi volt a lényeg? Az, hogy Isten Nabukodonozor király által kívánta a környező népeket, Júdát is beleértve, megleckéztetni. Arra is figyelmeztetett a próféta, hogy ne hallgassanak azon prófétákra, akik csak azt mondogatják, hogy ne hajtsák meg fejüket Babilon királya előtt. Miért prófétálták azt, amit? Nem azért, mert Isten mondta. Talán azért, mert racionálisan az volt a helyes. Vagy talán azért, mert úgy gondolták, hogy a választott néphez tartozván az a normális, ha a zsidó nép nem adja meg magát senkinek. Akármilyen indítékból fakadt a prófétálásuk, nem Isten akaratából beszéltek. Egy kattintás ide a folytatáshoz….