Miért most, miért ilyen formában, miért minket érint a korona vírus hatása? Lehet, voltak és vannak olyanok, akik, ha nem is hangos, de a szívük mélyén hasonló halk kérdésekkel tekintenek Isten 
irányába. Az nem kérdés, hogy az emberiség magabiztossága és rohanó élete lelki önpusztításba hajtotta magát. Isten, most megengedte, hogy egy apró „vírus” bemutassa az emberi magatehetetlenséget, és megálljt parancsoljon az Istenre nem figyelő emberiségnek. Ez alól nem kivétel a keresztyénség sem. Naggyá lettünk, meggazdagodtunk, erősekké váltunk, jól menő és színvonalas istentiszteleteket tartottunk – legalábbis így tekintettünk magunkra. Ezek mellett mégis annyira elhidegült a szív, a buzgóság, ragaszkodás, hogy ez világosan meglátszott abban is, ahogy a gyülekezeti istentiszteletekre jártunk, amikor még lehetett. Távol maradásunkat meg tudtuk magyarázni – fáradtak voltunk, menjen az, aki nem dolgozik egész nap, menjenek az idősek, nincs kedvünk, inkább megnézünk az interneten egy istentiszteleti programot…stb. Közben újból és újból jött a figyelmeztetés különböző eszközökön keresztül, hogy ez nem jó, helytelen, nem Istent tisztelő magatartás. Nem változott semmi!

Megengedte Isten azt, hogy most már indokolttá váljon az, hogy ne jöjjünk, ne gyűljünk, ne találkozzunk. Indokolttá vált az, hogy az internetet használva nézzük, hallgassuk a különböző istentiszteleteket. Egyrészt hálásak kellene legyünk, hogy legalább ilyen módon „táplálkozhatunk”. Hirtelen az online világán keresztül istentiszteletek, igehirdetések sokasága halmoz el minket, és ennek örülünk. De tényleg jó ez nekünk? Ezen gondolkodok, hiszen miközben lehetőséget látok az internet adta lehetőség jó kihasználásában, felütheti a fejét a sok ezzel járó veszély is.

Az online istentiszteletek sokasága olyan érzést vált ki az emberből, mintha egy nagy bevásárlóközpontba járna, ahol a polcok tömve vannak ilyen-olyan ételekkel, italokkal, édességekkel és létszükséges dolgokkal. Az ember bemegy, nézelődik, válogat. Ami tetszik neki magával viszi. Eszembe jut az, amit Pál apostol mondott Timótheusnak: „Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök” (2Tim 4,3). Ha valamikor válogathat az ember a tanítások között, az most van. Egy pohár teával a kezében, a konyhában miközben főz, vagy egyéb elfoglaltsága közepette bekapcsolja az internetet, keresgél, és ami vonzó, ami szép, ami tetszik, azt meghallgatja, ami nem felel meg az ízlésének, egyszerűen kikapcsolja, vagy átkapcsol egy másik csatornára. Tényleg az a jó mindig, ami szép? Tényleg az a helyes, ami népszerű? Tényleg az kell nekem, amire úgy gondolom, hogy szükségem van rá? Nehéz kérdések ezek! De mi lesz ezután, amikor elmúlik a járvány? Örülni fogunk-e a saját gyülekezetünknek, a saját testvéreinknek, saját énekeinknek…?

Online közösség gyakorlása. Néhány évvel ezelőtt megmosolyogtatott az a hír, hogy nyugaton online gyülekezetek működnek, ahol nem kell fizikálisan részt venni egy istentiszteleten. Minden fent van az adott gyülekezet honlapján. A dolga az embernek csak az, hogy bekapcsolja a számítógépét és csatlakozzon az adott oldalhoz. Most, amikor online imaalkalmakat, gyűléseket, istentiszteleteket szervezünk ott van a kérdés bennem, hogy nem szokjuk e meg az ilyen életet? Nem e mondjuk ki könnyen, hogy nem kell feltétlenül gyülekezet ahhoz, hogy megéljük a hívő életünket? Lehet, hogy ez nem valós félelem, vagy csak bennem született meg a kérdés, de mi van, ha mégsem?

Mit tehetünk annak érdekében, hogy ezek a fent említett történések ne váljanak a mi életünk részévé? Mit tehetünk annak érdekében, hogy Krisztus követésünk több legyen virtuális dolgoknál, vagy hogy amikor végre lehetőség lesz újból találkozni a gyülekezetekben ne kiégve, hanem feltöltődve érkezzünk? A feleletet abban az isteni üzenetben látom, amely már szólt sokkal korábban az Úr népéhez. Szóljon hozzánk is és tegyük magunkévá!

„Ha majd bezárom az eget, és nem lesz eső, vagy parancsolok a sáskáknak, hogy tarolják le a földet, vagy ha dögvészt bocsátok népemre,  de megalázza magát népem, amelyet rólam neveztek el, ha imádkoznak, keresnek engem és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a mennyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat” (2Krónikák 7,13-14)