FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – (Zsoltárok 150,1)


„Dicsérjétek az URat! Dicsérjétek Istent szentélyében, dicsérjétek a hatalmas égboltozaton!” (Zsoltárok 150,1)

Ez a zsoltárrész méltó befejezést szolgál a Zsoltárok könyve befejezésének. Többek között az egyik érdekessége ennek a zsoltárnak az, hogy mindegyik versben Isten dicséretére serkenti az olvasót. Dicsérjétek az Urat! Ezzel a felhívással és buzdítással találkozhatunk a mai napon. Miért dicsérjük az Urat? Erre a kérdésre az előző napok igei buzdításai feleltek. Az a tény, hogy Isten kegyelemmel fordult feléd, örökösévé tedd téged és minden áldással elhalmozott, mi másra kellene késztessen, mint Isten dicséretére. Isten dicsérete nem emberi erőlködésből kell fakadjon, nem valami öngerjesztő folyamatból, hanem természetességből. Isten dicsérete magáról Istenről kell szóljon, és nem az emberről, érzelmeiről, zenei stílusról. A hívő ember, aki megtapasztalta Isten jóságát annak szívéből természetesen tör elő az Úr magasztalása. Ez a magatartás ne szorítkozzon le csupán az istentiszteleti alkalmakra, hanem váljon az életünk szerves részéhez. Dicsérjétek az Urat!

Total Page Visits: 257 - Today Page Visits: 2