„És mikor a te barmaid és juhaid megsokasodnak, és ezüstöd és aranyad is megsokasodik, és minden jószágod megszaporodik: Fel ne fuvalkodjék akkor a te szíved, és el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, aki kihozott téged Égyiptom földéből, a szolgaságnak házából” (5Mózes 8,13-14)

Amikor megkapjuk, amit akarunk. „Amikor rosszul állnak a dolgok, nem szégyelljük Istenünket. Olyankor szoktuk szégyellni őt, amikor jól mennek a dolgaink.” Alexander Szolzsenyicin írta ezeket a szavakat, hogy megindokolja, miért éppen egy szibériai koncentrációs táborban tanult meg imádkozni. Akkor fordult az imádság felé, amikor más reménye már nem maradt. Letartóztatása előtt, amíg jól ment a sora, ritkán jutott eszébe Isten. Ugyanerről beszél Mózes is búcsúbeszédében. Az izraeliták megtanultak Istenre hagyatkozni a Sínai-pusztában, ahol minden egyes nap Isten gondoskodására voltak utalva, hogy élelemhez és vízhez jussanak. Most azonban, amikor a Jordán folyó partján állnak, nehezebb hitpróba elé néznek. Mózes jobban fél az eljövendő jóléttől, mint a sivatag kietlenségétől. Az ígéret földjén, ezen a patakokban, gyümölcsfákban és más értékes kincsekben gazdag földön Izrael fiai könnyen megfeledkezhetnek Istenről, és maguknak tulajdoníthatják sikereiket. Miért fél Mózes a bőségtől? Ezért buzdítja Mózes a népet újra és újra: „Emlékezzetek!” Emlékezzetek az egyiptomi rabszolgaság napjaira, és arra, ahogyan Isten megszabadított benneteket. Emlékezzetek különleges elhívásotokra, amely arra figyelmeztet, hogy milyen nagy becsben tart Isten titeket. Ha majd jólétben éltek, akkor se felejtsétek el, amit menekültekként a Sínai-pusztában tanultatok. Mózesnek alapos oka volt az aggodalomra. Isten világosan elmondta neki, mi történik majd a jövőben: „Mert beviszem őt arra a tejjel és mézzel folyó földre, amelyet esküvel ígértem meg atyáinak. Eszik, jóllakik, meghízik, és mégis más istenekhez fordul: azoknak szolgálnak, engem pedig megvetnek, és megszegik szövetségemet.” (5Mózes 31,20) A Biblia következő könyveiből kiderül, hogy mindaz, amit Isten előre megmondott, és amitől Mózes óva intette az izraelitákat, valóra válik. Az ígéret földjére való bevonulás után a nép hűtlenné válik Istenhez, és jóvátehetetlenül megszegi a szövetséget. Végül jólét és boldogság helyett szolgaság és szenvedés vár rájuk. Való igaz, hogy ha az ember sikeres, kevésbé érez késztetést arra, hogy Istenre hagyatkozzon, mint amikor sürgető szükség veszi körül. Súlyos veszélynek vagyunk kitéve, amikor elérjük, amit akarunk.
(180 Nap alatt a Bibliában – Philip Yance).

„Ha valaki tévtanokat hirdet, és nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédéhez és a kegyességhez illő tanításhoz, az felfuvalkodott, és nem tud semmit, hanem a vitatkozás és a szóharc betegségében szenved…” (1Timótheus 6,4)

Sokan elvesztegetik az élet javait azzal, hogy mindig csak a rossz dolgokra koncentrálnak. A figyelmük elterelődik a kert csodaszép virágairól és mindig csak a gyomokat látják. Igaz, hogy itt főleg a tévtanítók lelkületére utal Pál apostol, de érvényes a Krisztusban hívőkre is. Ez a szomorú magatartás megmutatkozik abban, hogy az életüket állandó vitatkozás és szóharc jellemzi. Ez a magatartás, miközben másokat bántó, igazából önpusztító. Olyan ez az állapot, mint valami betegség. Az ilyen ember szó szerint szenved ebben a lelki állapotban. Ez még akkor is igaz, ha ezt saját maga nem ismeri be. Ilyen lelki állapotba juthat az, akinek nincs Krisztusa, vagy csak vallása van Krisztus nélkül, illetve ha van Krisztusba vetett hite, de mégis önmagára, másokra vagy körülményekre tekint. A jó hír az, hogy Jézus Krisztus megtud szabadítani ebből a lelki betegségből, hiszen Ő azért jött, hogy az ember ne szenvedjen a bűnök miatt, hanem megszabadulva és felszabadulva éljen. Élj Krisztusban nyert szabad szívvel!