SZEMELVÉNYEK AZ EFÉZUSI LEVÉLBŐL – (Efézus 1,7)

“Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint”

 

Az Úr Jézus Krisztus áldozata bebizonyította egyrészt azt, hogy mekkora is a bűn ereje, hatalma az emberek életében. Semmi más áldozat nem volt képes kifizetni a bűn büntetését, és megtörni erejét csak Krisztus vére. Ezért igenis komolyan kell venni a bűn veszélyességét és nem szabad játszani azzal. Másrészt Krisztus halála bebizonyította Isten szeretetét az ember irányába. Annyira szeretett téged, hogy a legdrágábbat is kész volt feláldozni, azért, hogy megmentsen. Jézus Krisztus 

kereszten kifolyt véréről való bizonyságtevés fontos szerepet játszott az első században a Krisztus haláláról szóló evangélium üzenetében. A halála beszél az ember megváltásáról és a bűnbocsánatáról. A megváltás utal arra az árra, amit értünk fizetett Isten azért, hogy szabadokká váljunk (3Móz 25,47-54). Jézus Krisztus halála által fizette ki a mi szabadságunk árát. A bűnbocsánat az Ószövetségben az áldozatok kiontott vére által adatott az embernek (3Móz 17,11). Hasonlóképpen, mi Jézus Krisztus kereszten kifolyt vére alapján nyerünk bűnbocsánatot, akinek áldozata egyszer és mindenkorra elégséges lett!

Total Page Visits: 2329 - Today Page Visits: 1