Az origoni Springfield egyik helyi iskolalapját böngészve a következő cikken akadt meg a szemem. Olvasás közben, hirtelen rádöbbentem, hogy egy olyan példázat áll előttem, amely jól jellemzi a mai keresztyén otthonokban és Krisztus testében jelenlévő feszültségeket.

„Egyszer volt, hol nem volt, amikor az erdei állatok összeültek azért, hogy valami jelentős megoldást találjanak ki az új világ problémáira. Ezért, feltalálták és megszervezték az iskolát.
Bevezették a futás, mászás, úszás és repülés tantárgyait a tanmenetbe. Annak érdekében, hogy könnyebben megszervezzék a tanmenetet, úgy döntöttek, hogy mindegyik erdei állat fel kell vegye az összes tantárgyat.
A kacsa kitűnő volt az úszásban; sőt, sokkal jobb volt abban, mint maga a tanár, aki tanította az úszást. A repülésben azonban, épphogy átmenő jegyet kapott, a futásban pedig nagyon gyenge volt. Ezért félre kellett tegye az úszást, és iskola után a futást kellett gyakorolja. A következménye ennek az lett, hogy a lábain levő bőr és szövet megroncsolódott és az úszásban is csak átlagossá vált. Mivel az átlagos jegyet elég jónak tartották ezért, senki sem aggódott érte – kivéve saját magát, a kacsát.
A nyuszi a futásban kimagaslott eleinte az osztálytársai közül, de idegrángás alakult ki a lábizmaiban a sok úszás miatt.      
A mókus kitűnő volt a mászásban, azonban állandóan frusztrált volt amiatt, hogy a repülés órán a tanár azt akarta, hogy a földről próbáljon felrepülni, ahelyett, hogy a fáról lefele próbálta volna a repülést. A sok próbálkozástól görcsöt kapott, ezért közepest kapott a mászásra és éppen csak elégségest a repülésre.
A sas problémás tanuló volt, akit sokszor kell fenyíteni a nonkonformista (aki nem alkalmazkodik a rendhez) viselkedése miatt. A mászás tantárgyában mindenkit megvert, hiszen egy kettőre felért a fa tetejére, csak azt kérte, hogy engedjék meg azt, hogy a saját módszere szerint tegye…”
Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Valaki lemásolta a lentebb található idézetet, amely egy 30 éve misszionáriusként szolgáló hölgy elhasznált és szinte elszenesedett pénztárcájában volt található. Annak idején a hittérítő hölgy férjével együtt éppen útban volt az új szolgálati területük felé a szudáni Kartúmba. Azt senki nem tudja, hogy kitől származik maga az idézet, de akárki legyen az, nagyon jól megértette és megfogalmazta a szeretet értelmét ebben az írásban:

Ha a beszédemben tökéletes lennék, és úgy beszélnék, mint egy tudós, de a szeretet nem érintené meg a szívem, akkor semmi lennék. Ha kitüntetésekkel, oklevelekkel bírnák és jártas lennék a legújabb módszerekben, de nem érintene meg engem a szeretet, akkor semmi lennék.

Ha képes lennék lesöpörni ellenségeimet érveléseimmel úgy, hogy nevetségessé tegyem őket, de nem lennék udvarias megjegyzéseimmel, akkor semmi lennék. Ha nagy hitem volna vagy nagy gondolataim, csodálatos terveim és fantasztikus látásaim, de nem lenne olyan szeretet bennem, ami párosulna verejtékkel, könnyel és imádsággal, akkor semmi lennék. Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

„A középiskolai végzős osztályom néhány ével ezelőtt tartotta meg a harmincadik évfordulós találkozójukat. Biztos vagyok abban, hogy labda is volt a találkozón. Bár egy robbantás sokkal inkább jellemezte volna a találkozót, ismerve az ünneplő tömeget. Meg kell, értsd a Houston keleti oldalán élők 1950-es évekre jellemző gondolkozásukat, ahhoz, hogy fogalmad legyen az akkori diákok robbanékony természetéről… olyanok voltak, mint sok ezer erős és vad kutyákra jellemző nyughatatlansággal teli sokaság. A fiúk mosdójában történő késelés olyan természetes volt, mint egy nagy ünnepségen a tűzijáték, vagy faji rágalmazások az iskola termeiben és a Harley Davidson robaja a sikátorokban.

Attól kezdve, hogy tudatában voltam annak, hogy nem tudok részt venni az előbb említett találkozón, elhatároztam, hogy leporolom az évkönyvet és bele lapozva egy kicsit,a nosztalgiának adom át magam. Látva a mosolygós arcokat és az évkönyvben olvasott rövid történeteket, elérzékenyültem. Emlékszem egy feladatra, ami nekünk idősebbeknek lett adva, mielőtt az említett évkönyv 1952-ben nyomdába került volna. Arra kértek, hogy gondoljunk előre húsz évvel és válaszoljunk a következő kérdésre: „Mit akarok tenni?”. A cél az volt, hogy lejegyezzük az álmainkat és céljainkat az évkönyvbe, hogy majd minden egyes évforduló alkalmával (vagyis tízévente) kielemezzük azt. Ezen célok között van néhány, amit nem érdemes felemlíteni, de az évkönyvben lejegyzett diákok egyes céljai között található igen érdekes és leleplező célok is:

Néhányan ezt írták: „dollár milliókat szeretnék keresni” Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →