„Mert ti szabadságra hívattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak” (Gal 5,13).

Feje tetejére áll a világ ezekben az időkben. Csupáncsak egy ok kell, és máris tüntetés, lázadás, hangoskodás, engedetlenkedés és még megannyi emberi megnyilvánulás lép előtérbe. George Floyd halála is inkább ok volt arra, hogy az egész világon megmozdulások történjenek, mintsem együttérző segítőkészség. Mi alapján mondom? Az alapján ahogy az emberek viselkednek: öklüket rázzák, verekednek, törnek, zúznak, rabolnak. Hol itt az együttérző szeretet? Olyan a világ, mint egy megvadul méhkas. Szabadságot skandálnak, és ebben a szabadságban igazából világosan előjön az a gonoszság és emberi, ami ott mélyen van az Isten nélküli emberben.

Ezzel egyidőben nem ilyenformában, sokkal finomabban, szelídebben, a keresztyén világ is átmegy egyfajta lázadáson, hiszen veszélyben látja a maga szabadságát. Na nem azért, mert üldöztetések lennének. Nem is azért, mert a keresztyének nyomorognának a jelenlegi időkben. Inkább csak azért, ami emberi, ami az emberrel született: NE MONDJA MEG SENKI, HOGY MIT TEGYEK! Igaz, hogy nem megyünk ki táblákkal az utcára, vagy nem kiáltunk tiltakozó mondatokat a médiában, de mégis benne van a levegőben. Egyszerű dolgokban van jelen, ami mindent elárul. Megkérdezte valaki tőlem, hogy milyen volt az elmúlt három hónapom? Többek között a végén megemlítettem, hogy ennyi lázadó magatartást a keresztyén világban, legalábbis az országunkra összpontosítva csak, mint az elmúlt időkben nem láttam ezelőtt. Mindig is tudtam, hogy a hívő ember is csak ember, hiszen magam életében tapasztalom. De ennyi gonoszság, testiesség honnan van még bennünk? Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

„Az igaznak az ajka sokakat vezet, a bolondok pedig meghalnak esztelenségük miatt” (Péld 10,20)

Az elmúlt két és fél hónap alatt sok minden történt az országunkban, világunkban. Remélhetőleg lassan kilábadozunk ebből a vírus okozta összevisszaságból. Habár arra lettünk ítélve, hogy bent maradva otthonainkban, ne gyakorolhassunk egymással közösséget, mégis ez az időszak talán sokkal többet mutatott meg az emberből, mint amikor egymással találkozhattunk. Érvényes ez a nagy világra nézve, de az Úr népére is. Nem igen politizálok, habár igyekszem napirenden lenni a történtekkel, főleg, ami az országunkat érinti. Többek között azt látom, hogy az elmúlt időben a politikai életben olyan nyilatkozatok történtek, amelyek nem lecsendesítették volna az embereket, hanem még inkább felbolygatta, vagy zavarba sodorta a népet. Gondolok itt a korona vírus okozta szabályozásokra és azon félreérthető nyilatkozatokra, amelyben egyik vezető egy féleképpen nyilatkozott, miközben néhány óra múlva egy másik politikai vezető ugyanarról a dologról másféleképpen szólt. Eszembe jut a kormányfőnk bölcstelen kijelentése a magyar emberekről, amely a két nemzet közötti ellenségeskedést sok helyen növelte. Azzal csendesítem magam, hogy a világban élő emberektől nincs is mi mást várni, csak a velük született természetükből fakadó bölcstelenséget vagy szeretetlenséget. Akaratlanul is azonban magunk felé, vagyis Isten népe felé fordulok, és azt kell sajnos megállapítsam, hogy ami a kijelentéseinket illeti néha jobb lenne, ha inkább nem mondanánk semmit, mert azzal, amit mondunk eláruljuk bölcstelenségünket, testiességünket, hitetlenkedésünket és szeretetlenségünket. Mire gondolok? Megemlítek néhány olyan kijelentést, amelyet hívő emberek mondtak, írtak vagy esetleg súgtak mások fülébe ezekben az időkben. Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Ezekben az időkben sok kérdés fogalmazódott meg bennem a kialakult helyzetekkel, valamint azokkal kapcsolatban, ahogyan mi keresztyének gondolkodunk. Személy szerint úgy tartom és abban is kívánom magam gyakorolni, hogy minden helyzetben Isten akarata szerint viselkedjek. Nagy a kísértés sokszor, hogy ne másokat utánozzunk, vagy hogy ne mások befolyására tegyünk dolgokat. A dilemma jelen pillanatban az, hogy miként tekintsünk a járvány okozta következményekre keresztyén szemszögből? A legtöbb vélemény, amelyet hallok az, hogy az országos szigorítások mivel behatárolják a gyülekezeti alkalmaink nyílt istentiszteleteinek megtartását, egyrészt a keresztyén hit támadását jelentik. Ha ez így van, mondják legtöbben, akkor mutassuk meg, mint Krisztus katonái azt, hogy mi nem félünk senkitől és semmitől: „Mi márpedig megtartjuk istentiszteleteinket, ha esik, ha fúj, félig meddig alkalmazva a törvényeket, egészen addig, amíg úgy gondoljuk, hogy azok nem bántják túlságosan az önérzetünket”.

Gyülekezetünk vezetőségével is beszélgettünk ezekről a dolgokról. Tanácskoztunk, hogy mi lenne a jobb. Tartsunk szabadtéri istentiszteletet a törvényeket betartva, de akkor hol lesz a közösség lényege? Tartsunk szabadtéri alkalmat, és úgy ahogy tudjuk próbáljuk betartani az előírásokat, de mi lesz, ha mindenki nem fogja megtenni? Milyen példát mutatunk így azoknak, akiket „evangelizálni” szeretnénk? Gondolkozok tehát imádságos szívvel, hogy mi Isten akarata. Ma délután egyszer csak eszembe jutott egy élethelyzet, amin Izrael népe, vagyis Júda ment keresztül. Elővettem a Bibliát és Jeremiás könyvéhez lapoztam. Elkezdtem a részeket olvasgatni. Érdemes elolvasni a 27-29 részeket. Én ezt tettem. Jeremiás próféta Jojákim király uralkodása kezdetén az Úrtól üzenetet kapott. Jármot kellett készítsen és kötelekkel azokat a nyakához kellett erősítse. Ennek a jelképes tettnek üzenetét Isten akarata szerint elküldte Edom, Moáb, Ammon, Tírus és Sídon királyaihoz. Természetesen a Júda királyának is szól az üzenet. Mi volt a lényeg? Az, hogy Isten Nabukodonozor király által kívánta a környező népeket, Júdát is beleértve, megleckéztetni. Arra is figyelmeztetett a próféta, hogy ne hallgassanak azon prófétákra, akik csak azt mondogatják, hogy ne hajtsák meg fejüket Babilon királya előtt. Miért prófétálták azt, amit? Nem azért, mert Isten mondta. Talán azért, mert racionálisan az volt a helyes. Vagy talán azért, mert úgy gondolták, hogy a választott néphez tartozván az a normális, ha a zsidó nép nem adja meg magát senkinek. Akármilyen indítékból fakadt a prófétálásuk, nem Isten akaratából beszéltek. Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Az egyik napi áhítatra készülve a következő igevers jött elém: „Minden te útaidban megismerd őt; akkor ő igazgatja a te útaidat” (Péld 3,6). Megtérésem kezdetétől ez az ige ott van a szívemben és sokszor megállásra és átgondolásra sarkall. Minden helyzetben felismerni Isten akaratát – talán sokkal jelentőségteljesebb lett ezekben a napokban ez a kihívás, mint ahogy az elmúlt években volt. Lelkipásztorként nemcsak arra kell gondoljak, hogy rám bízottokat lelkileg az Úr igéjével tápláljam, hanem hogy utat mutassak, amelyen járnunk kell. De melyik a helyes út? Ez a kérdés van a szívemben és erre keresem a választ. A kialakult vírus okozta felfordulásban a bizonytalanság játszik főszerepet. Több mint két hónapja online módon tartjuk egymással a kapcsolatot, illetve sugározunk istentiszteleteket. Hálát adok Istennek ezekért a lehetőségekért. Belegondoltam abba, hogy ha ezelőtt harminc évvel történt volna ennek a vírusnak mostanihoz hasonló hatása, akkor a technikai lehetőségeink sokkal szerényebbek lettek volna. Nem jöhetett volna szóba ZOOM-os beszélgetés vagy az istentisztelet vetítése az internetes platformon. Ugyanakkor érezzük azt, hogy ezek a lehetőségek csupáncsak csillapítják a hiányunkat, de nem oldják meg. Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →