FORRÁSOK A PUSZTASÁGBAN – (2Krónikák 32,7)

„Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek, és ne rettegjetek az asszír királytól, meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele” (2Krónikák 32,7)

Ezékiás és Ézsaiás együtt néz szembe a válsággal. Egyetlen júdai király uralma idején sem volt folyamatosan béke az országban, így A krónikák második könyvének számos eseménye a harctéren játszódik. Dióhéjban összefoglalva a könyv a következő harci stratégiát javasolja: alázzátok meg magatokat, és teljes bizalmatokat Istenbe vessétek – bármekkora legyen is az ellenfél erőfölénye. Ha a magatok vagy hatalmas szomszédaitok katonai erejében bíztok, bizonyosan veszíteni fogtok.
Az ismerős minta ismétlődik: valahányszor egy erkölcstelen király romlásba viszi a népet, Isten ellenséges hadsereget küld a nyakukra. Júda királyai gyakorta figyelmen kívül hagyják a próféták intését, akik arra figyelmeztetik őket, hogy tekintsék a megszállást Isten büntetésének. Kevés király volt, aki Istenben bízott a válságos helyzetben. Még a legjobbak is a királyi kincstárhoz nyúlnak, hogy segítséget vásároljanak a szomszédos népektől. Valahányszor ez történik, Júda mindig gyengébb lesz, mint azelőtt volt.
A krónikák második könyve azokra a felemelő pillanatokra irányítja a figyelmet, amikor a király Istenhez fordul. Az ország helyreállításához újra kell tanulniuk azt az egyszerű hitet, amely a múltban annyiszor győzelemre segítette őket.
Talán Ezékiás az egyetlen olyan király, aki követi prófétája tanácsait. A 32. fejezet arról a válságos helyzetről számol be, amellyel Ezékiásnak és tanácsadójának, Ézsaiásnak kellett szembenéznie, amikor Júda puszta léte kerül veszélybe. A hódításra éhes Asszíria betört Júdába, és miután falvakat és városokat tett a földdel egyenlővé, Jeruzsálemet veszi ostrom alá.
A falakon kívülről az asszírok propaganda-hadjárattal bombázzák Jeruzsálem rémült lakosait. Gúnyolódás céltáblájává teszik a reménykedő izraelitákat, akik abban bíznak, hogy Isten majd csodát tesz. Ezékiás erkölcsi nagysága mutatkozik meg abban, hogy Ézsaiás prófétával együtt imádkozni kezd (20. vers). Válaszként Isten olyan csodát tesz, amely az asszír sereget meghátrálásra kényszeríti.
A természetfeletti szabadításnak köszönhetően Júda megmenekül, de csak egy időre. Amint ebből a fejezetből kiderül, Ezékiás király később meggondolatlanul eldicsekszik országának gazdagságával a feltörő Babilónia követei előtt. Júda lakosai is elbízzák magukat arra a hamis reményre támaszkodva, hogy Jeruzsálem elpusztíthatatlan.
(180 nap alatt a Biblián át)