„Aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, amellyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról” (1János 5,10)

Bele sem gondoltam, hogy a hitetlenség nem csak az emberről szól, hanem arról is, ahogyan tekint az Istenre. Isten bizonyságtétele nagyobb minden bizonyságtételnél, olvashattuk tegnap. Arra lehet építeni, abban lehet tökéletesen bízni. Ennek ellenére az ember sokszor nem teszi ezt. Felteszem a kérdést, hogy miért? A válasz legtöbbször: a hitetlenkedés miatt. Mit is jelent hitetlennek lenni Istennel szemben? Először is azt, hogy amit tudok, hallok vagy olvasok Istenről nem hiszem el annyira, hogy az életem rá építeném. Másodjára pedig, a hitetlenségemmel kimondatlanul hazuggá teszem Istent. Micsoda? – mondod felháborodva. Isten nem hazudik soha. Ez igaz, de a hitetlenkedés által az ember úgy viselkedik, mintha nem hinné el azt, amit Isten mond önmagáról. Ezzel a lépésével öntudatlanul is azt sugallja, hogy nem lehet Istenben meg bízni. Erre gondolva, sokkal inkább megértem, hogy miért haragszik Isten az ember hitetlenségére. Igaz mennyire bántó lenne az, ha a feleséged vagy férjed nem bízna benned? Milyen szomorú lennél, ha a gyermeked nem hinné el, hogy szereted! Képzeljük el magunkat Isten helyébe, hányszor megbántjuk hitetlenségünkkel. Istenben teljesen meg lehet bízni, ezért soha ne kételkedj benne és a szeretetében!

„Az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten bizonyságtétele az, amellyel bizonyságot tett az ő Fiáról” (1János 5,9b)

Kinek a bizonyságtétele alapján jelenthetjük ki azt teljes meggyőződés alapján, hogy Jézus Krisztus Isten Fia volt? Erre a kérdésre felelve azonnal az apostolok jutnak eszünkbe, akik olyan szépen megörökítették mindazt, amit Krisztus mondott vagy tett. Ott van az a sok keresztyén, akik ott hagyva a régi életüket, átadták a szívüket Jézus Krisztusnak. Azonban a legnagyobb bizonyságtétel maga Isten személye, ahogy beszél erről János apostol is. Eszünkbe juthat az a mozzanat, amikor Jézus Krisztus megkeresztelkedett és egy fehér galamb szállt a fejére és az égből egy hang hallatszott: „Ez az én szerelmes Fiam, akiben én gyönyörködöm…”. Isten szólalt meg, aki így is bizonyságot tett Krisztus felől, de ez csak egy példa a sok közül. Jézus Krisztus nem azért az, Aki, mert az emberek, keresztyének és gyülekezetek hirdetik Róla az igazságokat, hanem azért, mert Isten tett bizonyságot a Fiáról az Ő Szavában. Erre építjük a mi hitünket és meggyőződésünket. Isten kijelentése és bizonyságtevése nemcsak nagyobb, hanem tökéletesen elég. Építsd te is erre az életed.

„Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy” (1János 5,7)

Az Isten szentháromságának említéséhez kitűnő példa áll előttünk. Igaz, hogy a Bibliában sehol sincs említve a „szentháromság” kifejezés, de ahogy ez az igevers, úgy más is egy helyen említi meg Isten hármas személyét, de ugyanakkor egységét. Az Atya, a Fiú és Szentlélek személye az, akik egy tökéletes Istenséget alkotnak. Ha a Fiúra gondolunk, érdemes megfigyelni, hogy János apostol itt Igeként említi. Azonban nem csak itt, hanem az evangéliumában is, amikor a következőképen kezdi mondanivalóját: „Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge. Ez kezdetben az Istennél vala. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett” (János 1,1-3). Jézus Krisztus Isten tökéletes kinyilatkoztatása testben. Isten régen szólt a próféták által, most utolsó időben pedig az Ő Fia által, mondja a Zsidókhoz írt levél írója. Azonban az Atya és a Szentlélek személye is ugyanazzal a tekintéllyel bír. Egyik sem nagyobb vagy kisebb a másiknál. Az Istenben levő egység példa arra, hogy mi is Isten gyermekei közt hasonló egységre törekedjünk. Ezért imádkozott Krisztus az Atyához, és ezért jött el Isten Szentlelke, hogy többek között ezt is munkálja bennünk.

„Mert mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk” (1János 5,4)

Az Úr gyermeke számos támadással néz szembe nap mint nap. A lelkünk ellensége állandóan arra törekszik, hogy Isten gyermekeit elejtse. Ennek érdekében különböző képen kísérti remélve azt, hogy célját eléri. Felhasználja az embert saját testi vágyait, vagy éppen fizikai gyengeségeit és betegségeit. Ugyanakkor a világ nyújtotta bűnös lehetőségeit úgy nyújtja a hívő ember felé, amelyben megpróbálja elhitetni, hogy ha valaki azzal él, akkor abból csak öröme lesz. Ezzel egy időben felhasználhat embereket is, akik öntudatlanul eszközei az ördög kezében. A hívő ember figyelme nem lankadhat meg egyetlen pillanatra sem, mert különben elesik. A jó hír azonban az, hogy mindaz, ami Istentől született, annak nagyobb hatalma van a világnál. Az Úr Jézus Krisztusban nyert drága hit által olyan fegyver van a kezünkben, amely győzelemre vezethet minket. Ezért bátorodjék a szívünk és ne féljünk!