„Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek” (1János 5,3).

Nagyon sokszor beszélünk az Isten iránti engedelmességről, és arról, hogy hívő emberekként ez az életünk részévé kell váljon. Ezzel egyidőben viszont tapasztaljuk azt, hogy néha nem is olyan egyszerű az Úr felé való engedelmesség, hiszen megalázkodással, lemondással, valamint hittel és bizalommal jár együtt. Itt János apostol azt mondja, hogy az Úr parancsolatai nem nehezek. Eszembe jut Jézus Krisztus szava, amikor azt mondta, hogy az Ő igája könnyű. Ha Krisztus parancsolatai és igája könnyű, miért tűnik néha mégis nehezebbnek a szokásosnál? János apostol a versben Isten iránti szeretetről beszél. Azt mondja, hogy ha Istent szeretjük, akkor ennek egyik következménye, hogy megtartjuk az Ő beszédjeit, vagy engedelmeskednünk Neki. A kulcs gondolat, tehát az Isten iránti szeretet. Ha szeretem Istent, akkor nem esik nehezemre engedelmeskedni, mivel az Ő parancsolatai számomra nem valami béklyók, hanem lehetőségek arra, hogy kimutassam fel a ragaszkodásomat.

„Hogyan lehetünk biztosak benne, hogy valóban isteni módon szeretjük az ő gyermekeit? Úgy, hogy valóban szeretjük Istent, és engedelmeskedünk parancsainak!” – 1János 5,2 (EFO fordítás).

Hány féle képen szerethetjük Isten gyermekeit? Ez a kérdés merül fel bennem, miközben ez a vers áll előttem. Ha szűkre kívánjuk szabni a lehetőségeket, akkor a kérdésre a felelet nagyon egyszerű: emberi vagy Isteni módon. Ha mélyebbre ásunk a lehetőségekben, akkor feltehető az a kérdés is, hogy szerethetjük úgy testvéreinket, hogy az első látásra Isteni szeretet, de valójában mégsem az? Talán egy példa segíthet. Látom a testvéremet, hogy nem jó úton halad. Mivel nem akarom megbántani, vagy mert nem akarok konfliktusba kerülni vele, inkább nem szólok semmi neki arról, hanem szépen mosolygok a szemébe, mintha minden rendben lenne. Kívülről milyen keresztyéni magatartás, nem bántod meg a másik…ez igen. Az Isteni szeretet azonban nem engedi meg azt, hogy lásd ahogy a testvéred eltávolodik Istentől, és te nem figyelmezteted erre. Ha Istent szereted és az igéjét megtartod, akkor válik a másik iránti szereteted olyanná, ami isteni, amely helyes, amely a másik javát keresi!

„Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért”(1János 4,10)

Az igazi szeretet forrása maga Isten. Miközben arra buzdít János apostol, hogy szeressük egymást, néha ott van a szívünkben a fal, neheztelés és megannyi felgyülemlett dolog, amelyek, mint hatalmas gátak meggátolják azt, hogy egymást szeressük. Szeretni azt, aki hátad mögött kibeszél, szeretni azt, akiben megbíztál és ellened tör. Szeretni azt, akiben látod a képmutató viselkedést. Szeretni azt…és a felsorolást talán reggelig folytathatnák. De hogyan szeressek? Ha magamba nézek, akkor néha olyan lehetetlen feladatnak látom ezt a felhívást. Ekkor jön János apostol és bemutatja Isten szeretetét. Aki nem azért szeretet mert megérdemelted volna, vagy mert valami jó pontot tettél irányába. Egyszerűen csak szeretet. Sőt, Ő szeretet először, amikor még a te iránta való szeretetednek nyoma sem volt. Ugyanakkor ez a szeretet áldozatkész, hiszen Isten elküldte az Ő Fiát, engesztelő áldozatul a bűneinkért. Ez Isteni szeretetet, amellyel nem lehet születni, amelyet nem lehet eltanulni, amelyet nem lehet utánozni. Ez az szeretet akkor nyilvánulhat meg az életedben, ha Istennek adod át a szíved teljesen, hogy minden emberi indulat semmivé váljon, és minden Isteni tulajdonság pedig ragyogjon benned!

„Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak lelkét és a tévelygésnek lelkét” (1János 4,6)

János apostol egy nagyon fontos igazságot említ meg ebben az egy igeversben. Az egymás iránti tisztelet és engedelmesség egyik fő jellemvonása annak, aki Istentől van. Aki nincs Istentől nemcsak, hogy tévelyeg Isten nélkül, de másokat is arra csábít, és mindenkinél magasabbnak tartja magát szellemi értelemben. Az ilyen ember nem inthető, nem tanítható, nem nevelhető és nem formálható. Sokszor előfordul, hogy gyülekezetekben önjelölt missziómunkások, vezetők állnak elő azzal a vággyal, hogy majd ők mindent helyre tesznek. Ezt meg is próbálják, de nem Isten és igéje szerint, hanem saját elgondolásaik és látásuk szerint. Hamar kiderül az és nyilvánvalóvá válik, hogy az ilyen embereknek munkája mögött nincs Isteni elhívás vagy megbízatás. A legnyilvánvalóbbá pedig akkor válik, amikor nem hallgat senkire, még Istenre sem, mert úgy gondolja, hogy az ismeret és tapasztalat tökéletes birtokában van. Rendszerint innen fakadnak a szakadások. Ellenben az, aki Istentől van, aki az Úrhoz tartozik azt jellemzi az lázat, és az engedelmesség. Az Úr adjon kegyelmet ilyenekké válni!

„…mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki e világban van” (1János 4,4b)

János apostol előre tekintve nemcsak arról beszél, hogy az Antikrisztus lelke miként fog megjelenni és sokakat miként igyekszik elhitetni, hanem arról is ír, hogy az Úr gyermekei nem kell féljenek, mert az, Aki bennük van nagyobb az Antikrisztus lelkénél és annál is, ami a világban van. Néha, amikor körbe nézek és látom a világban levő gonoszságot megrémülök. Hova tud ez a világ még elfajulni? – kérdezem magamtól. Ha a keresztyénségre tekintek ezekben a napokban, elszomorodik a szívem, hiszen látom az olyan lelkületet, amely nem Isten népéhez való. Ugyanakkor jön az igei buzdítás, hogy ne rémüljünk meg, mert Isten a Szentlelke által bennünk él, velünk van. Azt mondják, hogy amikor egy híres tábornok csatára készült, észrevette, hogy remegnek a térdei. Megvetően nézett a lábaira és így szólt: “Reszkettek? Pedig, ha tudnátok, hogy hova viszlek titeket a következő fél órában, sokkal jobban reszketnétek.” Lehet, hogy a mi térdeink is reszketnek, pedig lehet, hogy még ennél nagyobb támadások is érnek majd minket. Istenben megerősödhetnek a mi remegő térdeink és imádságra kulcsolt kezeink, mert nagyobb az, aki bennünk van. Ezt ne felejtsd el soha!