„Miképpen a pásztor tudakozódik nyája után, amely napon ott áll elszéledt juhai között; így tudakozódom nyájam után, és kiszabadítom őket minden helyről, ahova szétszóródtak a felhőnek s borúnak napján” (Ezékiel 34,12)

Ezt a verset olvasva eszembe jut Jézus Krisztus mondata: „Mikor pedig látta vala a sokaságot, könyörületességre indula rajtok, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok” (Mt 9,36). Ezékiel prófétán keresztül Isten azt adja tudtára a népének, hogy nem feledkezett meg róluk. Emberek, barátok, testvérek elfelejthetnek, de Isten soha. Számára fontos minden egyes gyermekének a sorsa. Az a szó, hogy „tudakozódik” Isten cselekvő törődésre utal. Őt érdekli a helyzetet, figyel rád, sőt keres téged. Megtörténhet, hogy az Úr gyermek elfárad, megroskad és elkóborol. A szerető Isten azonban nem mond le az ilyen személyről sem, hanem keresi, kutatja és kiszabadítja állapotából vagy helyzetéből. Ezzel egy időben további reménységre ad okot, az, hogy Isten az, aki főpásztorként egybe tudja a népét hozni. Napjainkban annyi minden történik, amelyek az Úr népét szét választják, egymástól eltávolítják. Isten az, aki visszatud hozni, eggyé képes formálni. Imádkozzunk azért, hogy az Úr hozza vissza az elszéledteket és ő tegye népét eggyé!

„Ha valaki hallándja a trombitaszót, de nem hajt az intésre, s aztán a fegyver eljő és őt utóléri: az ő vére az ő fején lesz” (Ezékiel 33,4).

Ezékiel próféta ebben a részben az őrálló feladatáról beszél. AZ őrálló többek között arra kell figyeljen, hogy amikor meglátja az ellenség jövetelét figyelmeztesse a népet trombitaszóval. Ha a mai időkre gondolunk, akkor láthatjuk, hogy Isten most is választ és elhív olyan személyeket, akiket Isten őrállókként helyez a népe közzé. Istennek van szava felénk ezekben a napokban is, és ezekben az időkben is. Különféle eszközöket használ fel annak érdekében, hogy szívünkre beszéljen vagy figyelmeztessen minket arra, hogy a Krisztus útján járjunk. A kérdés most az, hogy mit teszünk a figyelmeztetések sokaságával? Az ige szerint, ha szól a figyelmeztetés, és mi azt meghalljuk, akkor vagy komolyan vesszük azt, vagy nem. Ha nem törődünk a figyelmeztetéssel, senkit sem hibáztathatunk a saját nyomorúságunk és elrontott életünk miatt. Vegyük komolyan Isten üzenetét és a figyelmeztető trombita szavakat. Ugyanakkor legyünk mi is olyan gyermekei az Úrnak, akik másokat figyelmeztetnek az ítélet felől, azért, hogy minél többen megmeneküljenek.

„Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek, és ne rettegjetek az asszír királytól, meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele” (2Krónikák 32,7)

Ezékiás és Ézsaiás együtt néz szembe a válsággal. Egyetlen júdai király uralma idején sem volt folyamatosan béke az országban, így A krónikák második könyvének számos eseménye a harctéren játszódik. Dióhéjban összefoglalva a könyv a következő harci stratégiát javasolja: alázzátok meg magatokat, és teljes bizalmatokat Istenbe vessétek – bármekkora legyen is az ellenfél erőfölénye. Ha a magatok vagy hatalmas szomszédaitok katonai erejében bíztok, bizonyosan veszíteni fogtok.
Az ismerős minta ismétlődik: valahányszor egy erkölcstelen király romlásba viszi a népet, Isten ellenséges hadsereget küld a nyakukra. Júda királyai gyakorta figyelmen kívül hagyják a próféták intését, akik arra figyelmeztetik őket, hogy tekintsék a megszállást Isten büntetésének. Kevés király volt, aki Istenben bízott a válságos helyzetben. Még a legjobbak is a királyi kincstárhoz nyúlnak, hogy segítséget vásároljanak a szomszédos népektől. Valahányszor ez történik, Júda mindig gyengébb lesz, mint azelőtt volt.
A krónikák második könyve azokra a felemelő pillanatokra irányítja a figyelmet, amikor a király Istenhez fordul. Az ország helyreállításához újra kell tanulniuk azt az egyszerű hitet, amely a múltban annyiszor győzelemre segítette őket.
Talán Ezékiás az egyetlen olyan király, aki követi prófétája tanácsait. A 32. fejezet arról a válságos helyzetről számol be, amellyel Ezékiásnak és tanácsadójának, Ézsaiásnak kellett szembenéznie, amikor Júda puszta léte kerül veszélybe. A hódításra éhes Asszíria betört Júdába, és miután falvakat és városokat tett a földdel egyenlővé, Jeruzsálemet veszi ostrom alá.
A falakon kívülről az asszírok propaganda-hadjárattal bombázzák Jeruzsálem rémült lakosait. Gúnyolódás céltáblájává teszik a reménykedő izraelitákat, akik abban bíznak, hogy Isten majd csodát tesz. Ezékiás erkölcsi nagysága mutatkozik meg abban, hogy Ézsaiás prófétával együtt imádkozni kezd (20. vers). Válaszként Isten olyan csodát tesz, amely az asszír sereget meghátrálásra kényszeríti.
A természetfeletti szabadításnak köszönhetően Júda megmenekül, de csak egy időre. Amint ebből a fejezetből kiderül, Ezékiás király később meggondolatlanul eldicsekszik országának gazdagságával a feltörő Babilónia követei előtt. Júda lakosai is elbízzák magukat arra a hamis reményre támaszkodva, hogy Jeruzsálem elpusztíthatatlan.
(180 nap alatt a Biblián át)

„Ami nékem szenteltetett, megútáltad, s szombatimat megfertéztetted” (Ezékiel 22,8)

Ezékiel prófétán keresztül, hosszú szakaszokon át arról olvashatunk, hogy Isten kiönti haragját a népe felé. Mivel bosszantotta fel Izrael az Urat, hogy ennyire megharagudott rájuk? Többek között erről beszél a 22,8 verse. Isten mindent megtett annak érdekében, hogy a népe egy boldog és békés életet éljen az ígéret földjén. Egyetlen feltétele volt az, hogy egyedül Isten imádják és engedelmeskedjenek parancsainak. Erről szól a szombat megtartása vagy a többi törvények megtartása. Izrael azonban a szombatot, pihenőnapot nem arra használta, hogy Istent keresse, hanem azon a napok végezték kedvteléseiket. Ezért Isten megharagudott rájuk. Isten nekünk, újszövetségi népének lehetőségeket adott arra, hogy keressük és imádjuk Őt. Erre vannak azok az alkalmak is, amikor imaházba mehetünk, amikor közösséget gyakorolhatunk, amikor hallhatjuk hangját. A mai világunkban azonban nem egyszer előfordul, hogy ezeket az Úr gyermekei nem használják ki, sőt néha úgy viselkednek mintha már unnák az Úrral és egymással való közösséget. Vigyázzunk azokra a dolgokra, amelyeket azért kaptunk, hogy Istent imádjuk, nehogy megutáljuk, nehogy elhagyjuk és nehogy bemocskoljuk!