„Mert ti szabadságra hívattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak” (Gal 5,13).

Feje tetejére áll a világ ezekben az időkben. Csupáncsak egy ok kell, és máris tüntetés, lázadás, hangoskodás, engedetlenkedés és még megannyi emberi megnyilvánulás lép előtérbe. George Floyd halála is inkább ok volt arra, hogy az egész világon megmozdulások történjenek, mintsem együttérző segítőkészség. Mi alapján mondom? Az alapján ahogy az emberek viselkednek: öklüket rázzák, verekednek, törnek, zúznak, rabolnak. Hol itt az együttérző szeretet? Olyan a világ, mint egy megvadul méhkas. Szabadságot skandálnak, és ebben a szabadságban igazából világosan előjön az a gonoszság és emberi, ami ott mélyen van az Isten nélküli emberben.

Ezzel egyidőben nem ilyenformában, sokkal finomabban, szelídebben, a keresztyén világ is átmegy egyfajta lázadáson, hiszen veszélyben látja a maga szabadságát. Na nem azért, mert üldöztetések lennének. Nem is azért, mert a keresztyének nyomorognának a jelenlegi időkben. Inkább csak azért, ami emberi, ami az emberrel született: NE MONDJA MEG SENKI, HOGY MIT TEGYEK! Igaz, hogy nem megyünk ki táblákkal az utcára, vagy nem kiáltunk tiltakozó mondatokat a médiában, de mégis benne van a levegőben. Egyszerű dolgokban van jelen, ami mindent elárul. Megkérdezte valaki tőlem, hogy milyen volt az elmúlt három hónapom? Többek között a végén megemlítettem, hogy ennyi lázadó magatartást a keresztyén világban, legalábbis az országunkra összpontosítva csak, mint az elmúlt időkben nem láttam ezelőtt. Mindig is tudtam, hogy a hívő ember is csak ember, hiszen magam életében tapasztalom. De ennyi gonoszság, testiesség honnan van még bennünk? Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →